top of page

PÜNKÖSD - 2015

Dietrich Bonhoeffer (1906 – 1945) a börtönben írt egyik levelében ezt írta:

Most még pünkösdöt is egymástól elválasztva ünnepeljük, és ez mégis különös módon a közösség ünnepe. Amint ma korán a harangok megkondultak, mély vágyakozást éreztem az istentisztelet után, majd pedig úgy tettem, mint János Patmosz szigetén (Jelenések 1, 9k). Magamnak olyan szép istentiszteletet tartottam, melyben a magányt egyáltalán nem éreztem, mert ti mindnyájan ott voltatok mind velem, és azok a gyülekezetek is, melyekben korábban pünkösdöt ünnepeltem ... A nyelvcsodáról szóló különös történet (ApCsel 2,1-13) ismét nagyon foglalkoztat. A bábeli nyelvzavarnak, aminek következtében az emberek nem értették többé egymást, mivel mindenki a maga nyelvét használta, véget kell vetni. Ezt pedig Isten nyelve képes csak legyőzni, amit mindenki megért, s aminek révén az emberek végre megérthetik egymást. Ennek pedig a helyi gyülekezetben kell megvalósulnia…”. Áldott pünkösdi ünnepet kívánunk!



Pünkösd I. napja (május 24.):


Úrvacsorás istentisztelet – 10:00 óra és 17:00 óra


Pünkösd II. napja (május 21.):


Istentisztelet – 10:00 óra


Pünkösdi koncert – 19:00 óra



Pünkösd III. napja (május 21.):


Istentisztelet – 10:00 óra: Zsizsmann Endre gyakornok lp. lelkészképesítő vizsga- istentiszteletet tart


Szentháromság vasárnap (május 31.)

Istentisztelet – 10:00 óra

Az első éves konfirmandus ifjak kiskonfirmációja


12:00 óra: Kováts Mátyus Erzsébet festményeinek bemutatása


18:00 óra: Bibliakörök Találkozója



2015.05.21

0 megtekintés
bottom of page