KARÁCSONYI ÜZENET - 2020

Updated: Mar 6


Kedves Testvérek,


ebben az évben, a világjárvány idején sajátos módon vagyunk kénytelenek ünnepelni. Szeretett karácsonyi hagyományainknak maradéktalanul nem fogunk tudni eleget tenni. Mindent fertőtlenítve, távolságtartóan és maszkot viselve készülünk átélni a szeretet testetöltésének ünnepét.

Azonban, ebben a szokatlan helyzetünkben lehetőség adódik arra, hogy a külsőségek erőt felemésztő tennivalói helyett kerüljön az ünnep központjába az ünnepelt Jézus Krisztus.

Ünnepi jókívánságom kifejezett célja az, hogy az alábbi sorokat olvasva, egyéni és/vagy családi ünneplésedet a karácsony örökérvényű üzenete hassa át, és a keresztyén életed egészét jobbítsa meg. A szent Isten személyesen lépett be az általa teremtett világba. És Aki bennünket a saját képére és hasonlatosságára teremtett, magára vette a mi képünket és hasonlatosságunkat, hogy eggyé legyen velünk, és mi Ővele. “Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, amint kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva, …” (Lk 1, 68-70)

Mi lenne, ha most mindent félre tennél szívedből, szobádból, életedből: ajándékot, gondot, vírustól való félelmet, mindent, ami most homályossá teszi a levegőt körülötted, és Őt, Jézus Krisztust tennéd a fő helyre szívedben, szobádban, életedben? Mi lenne akkor? Az lenne az igazi, tiszta karácsonyi öröm. És ez – csodák csodájára – az ünnep múlásával nem fogyatkozna el! Erős szabadítót támasztott nekünk az Úr, a mi Istenünk – ezért, jertek, együtt áldjuk és magasztaljuk az Ő nevét.

Kozma András Szakács Levente

Visky Péter Veres Csaba

lelkipásztorok gondnokok


Kolozsvár-Tóvidék, 2020. karácsonyán

RÓLUNK

Isten országát örömmel építő nyitott közösség.

“Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” - Kol 2, 6-7

ELÉRHETŐSÉG

+40757578524

officetokoz@gmail.com

400598 Kolozsvár, Maros u. 27., Kolozs megye, Románia

TÓKÖZ HÍRLEVELÉL
  • Kövess minket a Facebookon

Kövess minket a Facebookon

© 2020 Tóközi Református Gyülekezet