Egyedül ...

A református elvek megéléséhez bátorság kell. Ezelőtt négy évvel nyáron gyülekezetünk ifjai az érdligeti testvérgyülekezet ifjaival együtt többek között Eger várát is meglátogattuk. Meghökkentő látvány fogadott, amikor beléptünk a múzeum terébe: a falon ott volt Dobó István saját maga által kitűzött koporsója. Saját létbátorsága belefoglalta a nemlétet, s ez kollektív bátorsággá vált. Azt hiszem, ilyen végleges lenni vagy nem lenni kell ahhoz a bátorsághoz, hogy a prófétai Lélek szóljon általunk.

Október vasárnapjait a reformátori elveknek megfelelően neveztük el. Foglaljuk össze a négy kizárólagosság elvét Kodácsy Tamás Dunakeszi Református Gyülekezet lelkipásztor írása segítségével (ld. DISPUTA Facebook): “Az igazi kérdés az, hogy tehetünk-e valamit Krisztus, a Szentírás, a kegyelem, a hit mellé? A sola a maga kizárólagosságával nem más, mint lehántás, megtisztítás, definitív egyértelműsítés. Olyan, mint amikor a próféták felemelték szavukat Izraelben a mellékes bálványimádás ellen, a törvény kijátszásának kiskapui ellen, az önmegváltás módszerei ellen, a tisztességtelen alkuk ellen.

• A szószéki beszédek – amelyekkel célzottan sok embert szólíthatunk meg – valóban igehirdetések-e? Nincsenek-e tele elvárt mondatokkal, mesterkedő fogásokkal, kényszeres ablakokkal, kivezető bevezetésekkel, lényegvesztő befejezésekkel? Nem kellene csak az evangéliumot hirdetni? Sola Scriptura!
• Miért törekedünk arra, hogy az igehirdetést az állam tartsa fenn? Tudjuk-e Isten Igéjét a politikától, hatalomtól, pillanatnyi érdekeinktől függetlenül hirdetni? Egyedül Krisztust? Solus Christus!
• A kortárs óriáscédulák elemi szorongást váltanak ki belőlünk, létünk és életünk értelmét illetően: félünk a bizalmatlanságtól, amikor balról bizalmat kínálnak, félünk a kiszolgáltatottságtól, amikor jobbról védelmet kínálnak, félünk az értékvesztéstől, amikor mindenki moralizál. A félelmetes tudatában tudunk-e bátran ráhagyatkozni a kegyelemre, csak is a kegyelemre? Sola Gratia!
• Mivel keveredik még a hitünk, amikor számítgatásokkal rövid távú érdekeket tartunk szem előtt, amikor az átvett intézményekkel, vagy az iskolai hittanórák által tartjuk fenn magunkat ahelyett, hogy a gyülekezeteink lennének a fenntartók? Miért nem irtunk ki minden politikai, emberi protekciót a reménységünk bizonyossága, a hitünk mellől? Sola Fide!

Hamarosan újra vissza kell mennünk az elemi kérdésekhez, mert nem lesznek udvarias gesztusok, alkuk, intézmények, nosztalgikus eszmék, amelyekben bízhatunk. Amikor eltűnnek a sallangok, csak a Szentírásra fogunk figyelni, eltűnnek a kitüntetések, és csak a kegyelemre hagyatkozhatunk, eltűnnek az eredmények és csak hitből élünk, eltűnnek a nagy hatalmú mediátorok, és csak a megöletett Bárány jár közben, és semmilyen más belső, zárt cél nem mozgat, csak Isten dicsőítése. Akárhogyan is, már most is felkészülhetünk erre, magunkkal kezdve: kérdezzük magunkat őszintén a reformátori kizárólagosságról, a protestáns princípiumról.”