Rendhagyó beszámoló

Tényállás

Történt június 9-én, hogy a tóközi gyülekezet apraja-nagyja felkerekedett, és megszállta a reketói La Ionel üdülőhelyet, amely Kolozsvártól 42 kilométerre, egy békés, csendes hegyvidéki völgyben van, a természet lágy ölén. Hogy miért kellett ezt csinálni, lármát csapni, megzavarni az ősi harmóniát? Nem tudom. Talán azért, hogy abból a hegyi harmóniából egy kicsit ellopjunk, és visszahozzuk tüdőnkben, szívünkben, vérkeringésünkben, agyvelőnkben ide, Kolozsvárra.
A szervezők gyülekezeti hétvégét készítettek elő komoly programmal, ami arra szolgált, hogy megmozgasson, bevonjon a közös feladatokba, és együtt újabb tervekbe, gyülekezetépítő mozgolódásba kezdjünk. Nekem eleinte kellett egy adag bátorság, hogy a nagy testű őrködő kutyák közt hátraaraszoljak a szálláshelyemhez, és utána majdnem merőleges létra-lépcsőket másszak meg. De megérte.
Hogy miért?

A természet lágy öle

Emlékezetes volt a szombati kezdés, amikor a tanítás után kisebb csoportokban tettük próbára magunkat, például, hogy hogyan tudunk átkelni a hideg patakon. Valahogy megoldottuk ezt a feladatot, amit már a primitív ősember is könnyű szerrel véghezvitt, s mi városi, burzsuj palik és palinők majdnem elfelejtünk időnként. Közben én olyannyira megáhítottam ezt a hegyvidéki életet, hogy a túra alatt, amikor a Ticluţa csúcs közelében lakó embereket és kis házaikat, bennvalójukat figyeltem, kedvem szottyant gyülekezetestül egy hónapra kiköltözni oda. Javasoltam is túrázó társaimnak, Áronnak, Jánosnak, Zsófinak. Mosolyogtak, bólogattak, de végül a legfelső fórumon nem fogadták el ezt gyülekezetépítési stratégiaként. Nagy kár. De talán majd egyszer (nem viccelek). Ezen a túrán magunkba csendesedtük, szemünket legeltettük a legelésző állatokon és a nagy távlatokon. Visszafelé jövet Áronnal olyan jótékony ötletünk támadt, hogy nagyjából szedjük össze az út menti emberi hanyagságokat, zacskót, flakont, fittyfenét. Találtam egy kék káposztás bidont erre a célra, és egész jól haladtunk. Mígnem megpillantottunk egy erdei lejtőt, amin olyan mértékű volt a változatos emberi hanyagság, hogy kb. ötezer bidonnal kellett volna nekilátni a természetápolásnak. Lement a morálunk erőst. De na, majd ha lesz egy hónapunk rá…
A csendes hegyvidéki környezetről még annyit, hogy a táborhelyen nem is kellett volna zenélnünk, mert a szomszéd nyaralók elégséges hangerővel és korszerű, divatos zenével láttak el, nekünk csak riszálni kellett volna rá. Whisky Péterünk mindazonáltal élévette lantját, és némely vallási énekre rábírta a tábortűznéző együtt a sereget.


Testi-lelki táplálék és munka

Bent viszont leginkább BT Szilveszter lp. vezette énekléseinket, jól gitározott és énekelt, úgy látszik, neki ez és a gyermeksereg istápolása jobban megy, mert a tréningelős részt szeme fényére, Csillagára hagyta. Ő beszélt a fejünkkel, s szívünkkel, nógatott, hogy ne csak befogadó haszonélvezői legyünk a gyülekezetnek, hanem aktív résztvevői. Így is kell. Egy nagyobb közös terembe jártunk efféle közös dolgainkat intézni. Akarom mondani, a testi és a lelki táplálkozást, illetve a mindkétféle munkát. Az előadó és programszervezők nem olyan szöveggel álltak elő, amivel legyezgeted, borogatod kicsiny lelkedet, vagy éppen szundikálsz mellette. Az volt a fő kérdés, hogy mit teszünk, mivel kapcsolódunk be a gyülekezet építésébe, mert az bizony magától nem épül. Nem hangzott ez annyira Bántóan, utána volt még kedvünk csoportmunkára. Berke Krisztina Ágens, hétvégi főkoordináta adott utasítást a legtöbb feladathoz és programponthoz (kivéve a wc, mosdás, alvás – azt magunktól is tudtuk). Kiscsoportjainkban felmértük saját egyéni erősségeinket, a vágyainkat és a gyülekezetben rejlő lehetőségeket. Amint ezek egy irányba mutattak, átfedték egymást, nyert ügyünk volt. Jó volt látni az emberek értékeit és tenni akarását (azt hiszem, ez az eddigi legsablonosabb mondatom, de ennek ellenére tényleg jó volt látni). Nagy papíríveken összeírtuk a tóközi gyülekezettel kapcsolatos vízióinkat, ezek mind építő, és derűlátó tervek! Magamban megfogalmaztam a tóközi víziló tenyésztésének tervét, hiszen a három nagyobb tó igazán otthont adhatna egy-egy ilyen behemótnak. Ettől igazán egyedivé válhatna ez az egyházközség, erdélyi, sőt európai szinten is! Halmen Balázs barátunkat kellene megkérni néhány kenyai csikó beszerzésére. De a bajom az önbizalomhiány volt – nem mertem jelentkezni az ötlettel…
Később a csoportok stációs-rotációs versenyén a tóközi küldetésmondattal foglalkoztunk („Isten országát örömmel építő nyitott gyülekezet”): igéket mazsoláztunk, kreatív vízmeregetéssel kínlódtunk, vásznakra Isten országát megjelenítő rajzokat rittyentettünk s effélék. Amíg a gyerekek felnőttesen, férfiasan lombsátrat építettek, focibajnokságot szerveztek, addig mi csodás gyerekrajzokat alkottunk, mert „ha meg nem tértek és olyanokká nem lesztek, mint a kisgyermekek...”
Volt olyan is, hogy a tóközi templom épületén, berendezésén lehetett garázdálkodni rajzolás szintjén. S még mi minden volt!

Ez is

Ifj. Berke Sándor Séf lelkes segédeivel babgulyást, miccset, bogrács gulyást teremtett elénk. Ezt bizony teljes hálával vettük magunkhoz. Ágens Krisztinával azon párok közé tartoztak, akik kis mütyür embereket hoztak magukkal. A kisebb-nagyobb emberpalántákat BT Szilveszter lp. és Tóth Emese látta el hasznos időtöltéssel. Nem lehetett könnyű dolguk.

Ez is

A hétvégi humor-húrok megpendítésére Krisztina Ágens hamar felkérte alulírottat, mert – vesztére – saját erősségének merte vallani a kacajkeltő parodizálást. Így hát szombat este egy kisebb botrányt csaptam, hiszen megjelenítettem néhány gyülekezeti személyt és egyéb egyházi, világi elöljárót (Whisky Péter, Kozmás András, Böjte Csaba, Traian Băsescu satöbbi).

Ez is

Kávé!

Ez is

Vasárnap annak rendje s módja szerint istentiszteletet tartottunk (Whisky Krisztina mindenáron ki akarta hozatni az orgonát is, hogy teljes értékű alkalom legyen, de végül meggyőzték őt a gitár és ének elégséges voltáról). Horváth Levente lp. harmadmagával kiérkezett a táborba, és azon nyomban prédikálni is kezdett. A befogadásról, a gyülekezet nyitottságáról szólt, és paradox módon arra jutottunk, hogy a valódi nyitottsághoz kell a zártság (intimitás) is. Ritka értékes tapasztalat volt e hegyi körülmények között részt venni egy konfirmáláson, és megindító is volt, ahogy …. W. Péter bátorító kérdéseitől, szavaitól övezve a maga egyszerűségével, meghatódott szavaival tanúskodott arról, hogy komolyan próbálja venni Azt, aki őt nagyon komolyan veszi.

Utoljára Horváthék utastársa, Kiss Tamás szociológus fórumbeszélgetést vezetett a tóközi gyülekezet jelenlegi állapotáról és újítási igényeiről. Érdekes volt és jó értelemben újszerű, hogy egy külső, „világi” szakember irányította a beszélgetést, de pártatlansága, és demokratikus hozzáállása sok jó dolgot kihozott belőlünk. Nagyon értékes lépésnek tartom ezt a lelkészek  részéről.

Ez is

Hazautaztunk.
Folytassuk az elkezdett építést.


Bán Attila

Fényképek: