tóközhír kolozsvári tóközi gyülekezet

Tartalom:
Lapszám:21    Dátum: 2008.11.09

"Mely az léleknek orvossága"

Sola scriptura

Az indíték egy belső hang volt

Kedves gyülekezet, szülők, gyerekek!

A felvidéki Abaújszínai gyülekezetben tett látogatás

A megtérés megtart

Beszámoló a nyári táborokról

Vekeri-tó

Gyerektábor 2008, Lesi tó

Retyezát

Gyerekkórus-tábor, Szováta, 2008

Hirdetés

Keresztelés, házasságkötés, temetés

 


„Mely az léleknek orvossága”

   Az egész Szentírás bizonyságot tészen arról, hogy Isten az embert ez végre teremtette az Ő képére és hasonlatosságára, és ez végre váltotta meg az Ő szent Fia által, hogy Őtet és az Ő örökkévaló voltát, bölcsességét, hatalmas mindenhatóságát, igazságát és irgalmasságát az ember megismerné és az Ő teremtő, megváltó Urának szolgálna...
Annakokáért az embernek az ő életében azon kell mesterkedni, hogy megtudván teremtésének és megváltásának végét, arra igyekezzék az mivégre teremtetett és megváltatott. Mert noha ily méltóságoson teremtett Isten minket, hogy holott a barmok csak a földre néznek, mi egyenesen az egekre nézunk: mindazáltal az oktalan állatoktól az ember semmit nem különböz, ha teremtésének végét nem tudja és az ő teremtésének végére nem igyekezik. Nem méltó azért, hogy az emberek közé számláltassanak az kik nem tudják az ő születésüknek végét...
Mindenkor intelek és nem szünöm meg inteni, hogy nem csak itt [templomban] hallgassátok az mit mondunk, hanem mikor otthon vadtok is az szent irást olvassátok, és ne mondjad: nem én dolgom az Írásnak olvasása, hanem azoké kik ez világot megtagadták. Mit mondasz ember? Sokkal inkább tiéd, hogy nem azoké. Hallja meg ezt az község: szerezzetek magatoknak Bibliát, mely az léleknek orvossága ...
Bárha felindítanálak az Szent Írásnak olvasására, és abban az drága kőnek megkeresésére, melyért az embernek minden marháját is el kell adni...

Károli Gáspár,
az Gönczi Anyaszentegyháznak lelkipásztora
Az Úrnak 1589. esztendejében

 

lap tetejére

Sola scriptura

Egy Biblia- és képkiállitás margójára

Sola Scriptura biblia és képkiállítás

Gyönyörűszép zene, érdekes előadás, méltató szavak, megható felolvasás. Ha nagyon rövid szeretnék lenni, így foglalnám össze az október 18-án, gyülekezetünkben megrendezett „Sola scriptura” c. Biblia- és képkiállítás ünnepi megnyitóján történt eseményeket.
Azonban ennél sokkal több történt, ami -sajnos- nem mindig írható le, mondható el. Egy próbálkozás mégis hadd történjék, s legyen ez  ízelítő azoknak is, akik nem tudtak jelen lenni a kiállitást megnyitó ünnepségén.
A  Buxtehude kantáták segítettek átlépni a „rohanó hétköznapból” az ünnepbe.
Az 1590 –ben kiadott Vizsolyi Biblia előszavát Károli Gáspár jegyezte. Az akkor leírt mondatok  erőteljesen hatották rám. Molnár Levente színművész  felolvasása által a régmúltban leírt mondatok élni kezdtek és személyes üzenetté váltak: „ ... Mindenkor intelek és nem szűnöm meg inteni, hogy nem csak itt [azaz a templomban] hallgassátok az mit mondunk, hanem mikor otthon vadtok is az Szent Írást olvassátok, és ne mondjad: nem én dolgom az írásnak olvasása, hanem azoké kik
ez világot megtagadták. Mit mondasz ember? Sokkal inkább tied hogy nem azoké …” A mindennapok munkái közepette időt szentelek-e az Írásnak olvasására?

Ősz Előd lelkipásztor/levéltáros, az „Isten szól magyarul” c. előadásában lényeges kérdésnek adott hangot, s tette ezt a reformáció hónapjában: Bibliás ember vagyok-e? Mert egyébként mi haszna is van annak, ha bibliás nemzet a magyar, és bibliás város Kolozsvár? Mi haszna a sok-sok magyar bibliafordításnak, átdolgozásnak, annak a hihetetlen nagy munkának, amit bevállaltak az előttünk járók, hogy egyre könnyebben hozzáférhetővé, érthetőbbé tegyék számunkra a Bibliát? Való igaz, nagy élmény hallgatni a XVI. században beszélt magyar nyelvet, vagy éppen az eredeti Vizsolyi Bibliát kézben tartva olvasni egy-két mondat erejéig, de azért mégiscsak örülünk annak, ha könnyen érthető az Ige, legalább is nyelvileg.
A Szentírás utolsó könyvét, a Jelenések könyvét 22 fametszetben kiállitva láthattuk! Gy. Szabó Béla, városunk szülöttjének művészetét ismertette velünk Ferenczy Miklós lelkipásztor, aki ugyanakkor a gazdag hagyaték gondozója is. A bibliai apokalipszis rettenetei a kezdet és a vég között történnek, azaz jól meghatározott helye van mindennek. Ezért a hivő ember bizonyos afelől, hogy őt az Isten kezéből semmi és senki ki nem ragadhatja.
Az eredeti Vizsolyi Biblia, mely az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségének hozzájárulásával lett a kiállitás gyöngyszeme, először van kiállitva Kolozsváron, a Tóvidéki Református Egyházközség templomában. Mellette kiállitva, láthatjuk még az eredeti kiadásukban a Váradi (1661) és a Misztótfalusi Kis Miklós „Aranyas” (1685) bibliáit is.
A világ különböző nyelveire lefordított bibliák közül pedig, mint érdekességet megemlítem az eszkimó, a mandarin, a tatár, a kínai, stb. fordításokat is.
Mindannyiónk számára azt kívánom, hogy a saját tulajdonunkban levő Bibliát lapozva, az írott Ígéből naponként lelki táplálékban részesítsük önmagunkat.

Szabó Ágota

lap tetejére

 

 Az indíték egy belső hang volt

 

Szabó Kata óvonő

 

– Bemutatkozásként mesélj magadról.
  A teljes nevem Szabó Elvira Katalin. Sepsiszentgyörgyön születtem. Középiskolai tanulmányaimat a Bod Péter Tanítóképzőben végeztem, ezt követően 3 évet óvónőként dolgoztam. Három nyári akadémián vettem reszt, amelynek címe „Szép magyar beszed”, helyszíne pedig Békés, Magyarország volt.
Szintén ebben az időszakban egy animátor képzésen is részt vettem, amely még közelebb vitt a gyermekek világához. Tábori programokat is szerveztem szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára, ami szintén megerősített abban a hitben, hogy az én hivatásom a gyerekek között teljesedik ki. Ezt fokozza az az élmény, amelyet egyetemi éveim alatt fogyatékos gyerekek körében tapasztaltam. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociális Munkásképző szakának hallgatójaként fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoztam. Ugyanezen a szakterületen készítettem mesteri szakdolgozatomat is.
– Mi indított arra, hogy ezt a pályát válaszd?
– Az indíték egy belső hang volt. Nem irányítottak, nem beszélt rá senki, és nem is akartak lebeszélni róla.
– Mesélj az ovikezdésről, az első napokról.
– Az első nap mindig egy furcsa, mert idegen gyerekek lépnek be az ajtón, akiknek én is idegen vagyok, mégis össze kell barátkoznunk valahogy.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mivel nyerhetném el a gyerekek barátságát. Nem tudom pontosan,  hogyan, de végül mindig feloldódott a hangulat, együtt játszottunk.
– Mi a terved a jövőt illetően?
– Az a típusú ember vagyok, aki nem szokott hosszú távra tervezni. A gyerekek esetében viszont ez valahogy másképp működik. Egyik legfontosabb célom, hogy a gyerekek az óvodában biztonságban és jól érezzek magukat. Az óvodával kapcsolatban is szőttem már terveket, ezek megvalósításán már dolgozunk is az óvodai kuratórium tagjaival közösen.

Kérdezett: Kerekes Mária

lap tetejére

 

Kedves gyülekezet, szülők, gyerekek!

Mikor valamit elkezdünk, nagyon fontos tudnunk azt, elgondolkodnunk azon, hogy mi is az, amit elkezdünk, miért is tesszük. Mai világunkban valahogy természetessé vált, hogy a gyermekek iskolába járnak, tanulnak, már nem is igen szoktunk elgondolkodni azon, hogy miért, pedig úgy vélem, haszontalan dolog újra és újra válaszokat keresni önmagunk számára még a látszólag nagyon egyszerű kérdésekre is.

Ha az ember egy más országba utazik, idegennek érzi magát. Nem ismeri a nyelvet, az embereket, szokásokat. Próbáljuk meg elképzelni, egy másik bolygóra kerülünk, ahol a természet is egészen más törvények szerint működik, semmi sem hasonlít ahhoz, amit itthon tapasztaltunk. Csak csetlenénk, botlanánk a dolgok között, értetlenül bámulnánk minden apró, hétköznapi jelenséget. Azt hiszem, ott aztán igazán nem éreznénk otthon magunkat. Valahogy így pottyan erre a világra minden újszülött. Aztán lassan kezdi megismerni, megtanulnisaját testét és a körülötte levő világot. Már ismeri a játékokat, fákat, házakat, szüleit. Megtanulja, hogy a leejtett tárgyak leesnek, a vizet nem lehet megfogni, hogy két fél alma egy egész, és azt is, hogy bizonyos hangok segítségével meg tudja értetni magát másokkal. Majd megtanulja használni a tárgyakat, alkalmazni ismereteit és ahogy egyre több dolgot tud, kezd egyre magabiztosabban, otthonosabban forgolódni a világban. Ennek a hosszú folyamatnak a része az iskolai tanulás is. Minél több dolgot ismerünk meg, annál inkább otthon leszünk ebben világban.

Ebben az otthonosság-keresési folyamatban segítenek benneteket, gyermekeket  szüleitek, ebben szeretnénk támogatni benneteket mi is, az iskola tanárai. És így szeretnénk bekapcsolódni ebbe a gyülekezetbe, hogy újra és újra emlékezzünk ől rendelt közös feladatunkra,hogy műveljük és őrizzük a Földet.

Szeretettel üdvözöljük újonnan érkezett óvodásainkat, az új ő osztályt, azokat a gyerekeket, akik máshonnan érkeztek közénk, és persze mindazokat, akikkel már sokadszorra kezdjük az új iskolai évet.
Jókedvű munkát kívánunk, hogy kifürkésszétek sok-sok zegét-zugát közös otthonunknak.

Tordai Soós Kata, igazgató

lap tetejére

 

A felvidéki Abaújszínai gyülekezetben tett látogatás

 

felvidéki látogatás

Gyülekezetünk kórusa, okt. 10-én reggel, utnak indult az abaújszinai (Szlovákia) gyülekezet meghivásának eleget téve.
Mondanom sem kell, hogy az utazás nagyon kellemes volt, a buszon mindig olyan jó hangulat alakul ki. Persze, Kozma Dávidnak is nagy szerepe volt ebben, vicceket olvasott nekünk, na meg besegített a soförbácsinak a GPS –ével, hogy el ne tévedjünk. Az éneklés sem maradt el, a kánonok jobban mentek mint a korusprobákon.
Első megállónk Nyiregyházán volt. Egy katolikus templomba mentünk be, (csak az volt nyitva), az evengélikust csak kivülről fényképezhettük.  Egy nagyon kedves alkalmazott bemutatta a 104 éves templomuk történetét, még ajándékot is kaptunk, 3 könyvet.
Egy órai pihenő után tovább indultunk a GPS-re bizva magunkat – aki ugy látszik nagyon szerette a természetet, mert a helyes utról letérve (letévedve), egy nagy erdőn keresztül vezetett. Na de nem vesztünk el, valahogy csak kiértünk a főutra, és a megbeszélt időpontban már ott is voltunk Abaujszinán, a vendégfogadó gyülekezetnél. Géresi Róbert lelkipásztor a vendégfogadó családok képviselőivel nagy szeretettel fogadtak.
Megtörtént a gazdákhoz való beosztás,  mindenki ment a saját utjára (mármint a gazdák utjára) és a finom vacsora mellett ismerkedhettünk. Másnap reggel mindenki pozitiv élménnyel szállt fel a buszra, indultunk Kassára. 236000 lakosú város - a 2001 -es felmérések szerint - ebből 8940-en vallották magukat magyarnak. A református gyülekezet 1644-ben alakult, templomjukat többször elvették, majd visszaadták. A mostanit 1811-ben szentelték fel, fegyvertárból alakitották templommá. Jelenleg 6000 ember vallja magát reformátusnak, ebből 800 magyar ajkú, a többi szlovák. Hatalmas a nyelvi  beolvadás. Nagyon találóan elhangzott az ige  „ nem azé aki akarja, nem azé aki fut, hanem a könyörűlő Istené”
Következő megállónk a Rákócziak kriptája volt. 1906 -ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a Szent Erzsébet dóm kriptájába.
Egy órányi szabadidő után már ujra a buszban voltunk, indultunk a Krasznahorka „büszke várát” megnézni, ami kb. 70 km-re van Kassától. Egy furcsán magyrul beszélő idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a vár 3 részben épült, 3 tulajdonos ideje alatt. Az elsők a Máriássyak, utanuk a Bebekek és az Andrássyak voltak. A vár kápolnájában most is tartanak orgonakoncerteket, esküvőket, keresztelőket. Érdekessége az, hogy mindezeket egy üvegkoporsóban nyugvó múmia társaságában.
Visszautunkban a csécsi református templomot látogattuk meg. Csak 100 lelkes gyülekezet. Kevesen vannak, de nagyon lelekesek, nekifogtak a templom felujításának.
Estére értünk vissza házigazdáinkhoz, persze egy kórusproba után.
Vasárnap reggel korán keltünk. Két templomban énekeltünk, előszőr Miglécen egy kis gyülekezet közösségében, azután pedig Abaújszinán.
Érdekes, ahogy belép az ember a templomba, nagy feliratú kérdés fogadja: „Tudjátok-e hogy a ti testetek a szentlélek temploma?” Vajon tudjuk-e? Ugye, hogy egy kicsit „másképp” élnénk ha mindig tudatunkba lenne ez a dolog? A következő kérdés már a prédikációból hangzott: „Kicsoda idvezülhet tehát?” (Mk 10, 26) Vajon ki? Az erdélyiek, a felvidékiek? „Semmikáppen nem” hangzik a válasz. Na de nem akarom elismételni a prédikációt, majd megkérjük Visky Péter lelkészünket, mert ő hirdette az igét mind a két gyülekezetben. Csupán egy biztató mondat hangozzék a felvetett kérdésre: „Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél, mert az Istennél minden lehetséges”.
Prédikáció után megpróbáltunk a lehető legjobban énekelni. Mondanom sem kell, hogy Maneszes Marci volt a csapatunk fénypontja. Nem maradt el a Bántó Erzsike szavalása sem. Tudni kell, hogy Erzsike minden kiszállásunkkor, szép verseket szaval.
Egy kiadós vasárnapi ebéd után következett a búcsúzkodás és a hazaindulés. Hazafelé sem volt ám unalmas az ut.
Akarom hinni, hogy ez a kiszállásunk nem volt hiábavaló.
Az abaújszinai templom falára nagy betükkel fel van írva: „Egyedűl az Istené a dicsőség” Így igaz.  Ámen

Szekeres Marika

lap tetejére

 

A megtérés megtart, a megkeményedés elveszít.


“Menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet…
Olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas
kezében…
De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor
én is megbánom, hogy veszedelmet akartam hozni rá.” (Jer 18, 2.8)

Kedves Barátaim !
A templomunk kórusával, a felvidéki (Szlovákia) Abaújszinán jártunk, az ottani gyülekezet meghívására.
Kedves emberekkel talákoztam, akik minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. Ezzel az alkalommal meglátogattuk a kassai református gyülekezetet is.
Abba a reményben, hogy az énekkarunkból még valaki bemutatja a megtett útvonalat, én inkább arról szeretnék írni, hogy hogyan éltem meg a kassai református templomban, a gyülekezet lelkipásztora által elmondottakat.

Kassa városát 1619 szeptember 5-én Bethlen Gábor foglalta el. 1644 –ben itt kiáltják ki a rendek I. Rákóczi Györgyöt Magyarország fejedelmévé. Ugyan ebben az évben alakul meg a Kassai Református Egyházközség.
A mai adatok szerint  Kassa 236 093 lakosából 8 940 magyar (3,8%). Ebből 6 000 szlovák és magyar református van nyilvántartva. A magyar nyelvű vasárnapi istentiszteletekre csaknem háromszázan járnak, míg a szlovák nyelvű istentiszteletek látogatottságá egyre inkább nő.
A magyarok  lassan asszimilálódnak. A vegyesházasságokból született  gyerekek nagyon kevés százaléka  beszéli még a magyar nyelvet. A szlovák reformátusoknak nincs saját templomuk, s egyelőre nincs is kilátás arra, hogy képesek lennének egy újnak a megépítésére. Minden vasárnap, a magyar reformátusokkal felváltva tartják az istentiszteleteket.
A feszültségek mindennaposak. Például egy szlovák református istentisztelet televiziós közvetítése alkalmával, a szószéken levő magyar feliratot is le szerették vonla takarni.
Ezeket hallva, bennem összezavarodtak a gondolatok!
Az egy templomban hitüket élni akaró gyülekezeti tagok, legyenek azok magyarok és szlovákok, nem egy Istenhez fordulnak kegyelemért, irgalomért, áldásért?!
Vajon én, a kissebbségben élő, hogyan ülnék egy olyan templom padjában, ha tudom, hogy a helyemet egy többségben élő, más nyelvet beszélő atyafival kell megosszam?
Vajon hogyan lehet anyanyelven hirdetni és hallgatni az Igét, akkor amikor még az utcán sem tanácsos magyar nyelven megszólalni?
Mi, erdélyi kisebbségiek, akik magyar anyanyelvű reformárus gyülekezetekben éljük hitéletünket, milyen jövő elé nézünk? Van-e küldetés tudatunk a többségben élők felé? Vagy netalán a gettósodásban látjuk megmaradásunk garanciáját? Egyáltalán, hogyan lehetne úgy odafordulni a más nyelvet beszélő felé, anélkül, hogy megválnék saját gyökereimtől?

A sok bizonytalanságaim mellett, egyben bizonyos vagyok: az ember megtartatására nem adatott más evangélium a Jézus Krisztus evangéliumán kívül.
Jövel egymást befogadó Szentlélek!

Deák Gyöngyi, presbiter

lap tetejére

 

Beszámoló a nyári táborokról

A bús őszi napokat vidámítsuk fel a nem is olyan régen mögöttünk hagyott nyári táborokra való emlékezéssel. Gyülekezetünk gyermekei hagyományosan a lesi tó melletti Mahanaim táborban töltöttek egy hetet. A gyermekek kórusa pedig Szovátán ütötte fel sátortáborát. Az ifjak a radebeuli testvérgyülekezet ifjaival a Retyezát-hegység lábainál töltöttek felejthetetlen napokat. A táborozások sorát ifjaink a Vekeri-tó (Debrecen) Dorcas campingjében zárták.
Az élménybeszámolók azt mutatják be, miképpen élhető meg a gyülekezeti élet a templom falain kívül, hogyan válnak turistaközpontok szent hellyé.

lap tetejére

Vekeri-tó



Augusztus 11-én buszra ültünk és úti célunk Magyarország, Vekeri-tó. Egyeseknek újdonság, másoknak már megszokott település volt.
Érkezésünk után ismerkedtünk a táborhellyel és az ott lévő emberekkel. A táborhely nagyon otthonos volt, a park, a tó, a focipálya, röpipálya, a konferenciaterem mindenkinek tetszett, de különösen a kis medence kötötte le mindenkinek a figyelmét.
A program előre meg volt szervezve, játékok is voltak, csoportmunka, szabadidő minden nap. Az étel nagyon finom volt, senki sem maradt éhesen.
Napközben, a beszélgetések alatt, érdekes és új dolgokat tanulhattunk meg Istenről, énekeltünk 4 nyelven is, gondolom, ez mindenkinek nagyon tetszett. Sokan felfigyelhettünk arra, hogy a táborhelyen volt néhány táblácska, amelyeken a DORCAS szócska állt. Megtudhattuk azt, hogy ez a szócska egy egyesület neve, amely a hajléktalan, szegény,árva és idős embereken segít. Szerintem ez nagyon szép gesztus, mivel mindenkinek szüksége van egy kéznyújtásra.
Ezenkívül Debrecenben is voltunk várost látogatni, egy érdekes játék formájában. Naponta néhányszor fürödtünk a medencében, ahol a víz erősen klóros volt, de nagyon jól ereztük magunkat.
Az esti programot élveztük a legjobban, ugyanis beszélgetés után érdekes játékokat játszottunk a szabadban és filmeket néztünk.
Lefekvés előtt a tiszteletes urak „fiú vadászatot” hajtottak végre, ugyanis a fiatalemberek „álmatlanság” miatt átlátogattak a lányokhoz, ennek következtében másnap reggel a fejünkkel a tálban reggeliztünk.
Néhányszor a Tóközi ifit a „fekete bárányok”-ként emlegették, pedig mi csak EGY KICSIT JOBBAN ereztük magunkat, mint a többiek. Tévedtünk is néhányszor, belátjuk, de tévedni emberi dolog. Ennek ellenére minden jól végződött.
Augusztus 14-én vissza kellett indulnunk kedves városunkba. Elhagyva a táborhelyet, újra elmentünk Debrecenbe, az Élményfürdőre, ahol, bár keveset maradtunk, felejthetetlen élmény volt.
Nagyon jól éreztük magunkat ebben a táborban, Istennek köszönhetően sokan voltunk, de reméljük, jövőre még többen leszünk.

Kun Tünde Orsolya

lap tetejére

 

 

Gyerektábor 2008, Lesi tó

Egy esős napon reggel szólt a csergőóra, anya költött, ettünk, ittunk és elindultunk a vonatállomásra. Beérkezett a vonat, lassan-lassan felmásztunk, és helyet foglaltunk. Hosszú volt az út, közben új barátokra találtunk. Leszálltunk a vonatról, és felszálltunk egy buszra, amely egészen a táborozóhelyig vitt.
A táborhelyen elszállásoltak, csoportokba osztottak, majd felmentünk a szobába. Később ismét gyülekeztünk, majd megbeszéltük a programokat. Ezután, mivel nagyon borús és hideg idő volt, felöltöztünk, de mert nem esett az eső, néhányan elmentünk sétálni. Mindig este 7-kor volt a vacsora.
Másnap reggel 8-kor gitárszóra ébredtünk. Reggel mindig finomakat ettünk, ugyanúgy az ebéd és a vacsora is finom volt, ezt a kedves szakács néniknek köszönhetjük. Szóval 8-kor lementünk tornászni, utána reggeli, rendrakás a szobákban, mivel a nap folyamán szobavizit is volt. Este 7-kor vacsoráztunk, utána következett az esti történet, melynek címe: Longfield réme. Egy 12 éves kisfiúról szólt, aki egy árva gyerek volt, és sok viszontagságon ment keresztül.
Vasárnap estig fújt a szél és esett az eső, ezért nem lehetett sem a patakban, sem a réten játszani. Olyan helyeket kerestünk, ahol fedél alatt lehettünk, és ott játszottunk. Hétfőn reggel már napsütésre ébredtünk. Ennek nagyon örültünk, mert délután mehettünk fürdeni a kacsaúsztatóba. Körülbelül így telt el egy hét. Nagyon jó volt, és még barátokat is szereztünk.

Orbán Márta

lap tetejére

Retyezát

Történetünkott veszi kezdetét, hogy volt egy Péter bácsi és az ő konfirmált csapata. Jó ötletük támadt, meghívták a radebeuli társaságot egy kirándulásra a hegyekbe. Hamar összecsomagoltunk, elköszöntünk az családunktól, és felkerekedtünk a nagy útra. Legtöbbünknek ez valami új volt. Emlékszem, hogy mindenkinek csillogott a szeme az izgalomtól és örömtől. Ez 'kemény' lesz! Egyből annyi ismeretlen arc állt előttem, hogy elveszlődtem. De aztán valaki megfogta a kezem, a későbbiekben megtudtam hogy Christian volt az, s máris velük együtt énekeltem „Boldog szülinapot” Lüdernek.
Az út mindig hosszú és fárasztó (mondják egyesek). De ha Péter bácsi kocsijában, Jojó vagy Orbán társaságában töltöd, akkor soha. Első megálló: strand. De jóóó! Mindenki nagy buvetette be magát a vízbe. De nem ez volt az első alkalom, mikor vizesnek éreztük magunkat. Úsztunk, labdáztunk, nagyokat nevettünk, viszont annál kevesebbet ismerkedtünk a német emberkékkel. Miért? Az ember fél. Fél az újtól. Nem akar csalódást okozni. A végén rájöttünk, milyen naivak vagyunk. Estére megérkeztünk a szálláshelyre. Később befutottak a németek is. Később pedig már együtt sétáltunk és viccelődtünk velük. Barátok lettünk. Olyan hamar történt. És annyira jólesett. Ne felejtsük el, hogy mindez Isten jóvoltából történt. A kirándulás folyamán ő vigyázott ránk, és megóvott minden balesettől. Tehát senki nem tört el se lábat, se kezet, se nyakat. (Andin kívül, aki kisebb sérülést szenvedett, miközben ropta Rajmonddal a táncot, de sebaj erős gyerek, tudjuk) Ez haladás, mivel néha annyira rosszak voltunk, habár lehet, kicsit túlzok, de lehet, megérdemeltük volna. Sőt, megtanultunk egymásra vigyázni, és egymást szeretni attól függetlenül, hogy egyik német, másik magyar volt. A továbbiakban kapcsolatunk még szorosabb lett. Volt szerencsém megtanítani nekik néhány szót a magyar szókincsből, sőt éneket is. Táncoltunk is nekik. Nem hiába, megérte. Élvezték. Minden szép és jó volt addig, amíg ők is ‘visszatanítottak’. Egy szász mesét olvastak fel nekünk, amit ismételni kellett utá. A legfurcsább hangokat hallhattuk, jókat kacagtunk egymáson. A végén már csak ebből állt az este… sok-sok-sok jóízű kacajból. Így telt el még egy szórakoztató nap. Na de ha már a hegyekbe jöttünk, akkor menjünk, jön a ‘hegymászás’!! Első alkalommal rövidebb túrára indultunk, a kékes-zöldes tóhoz. Csodálatos érzés volt érezni a hideg vizet az ujjaink közt, dobigálni egy-egy követ. És kacagni. Különösen a madarakra figyeltünk, akiket Ralph jóvoltából jobban megszerettünk. Visszafelé, igaz többet estünk, könnmozogtunk.
Második alkalommal két csoportra váltunk. Fele lement napozni a tóhoz, hogy aztán többen kikössenek derékig a homokban, de legalább nekik is jól telt. Viszont a másik fele újabb túrára indult. Feri volt a vezetőnk. Kösz, Feri! Nem mindennap találkozik az ember olyan rendes vezetővel mint ő, szóval mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki. Felfelé az út nehéz volt, 4 óra. Közben német barátaink visszafordultak, csak mi maradtunk. Néha úgy éreztem, hogy kész, most már nem bírom, én is visszafordulok. Api mondott egyokos dolgot, talán az elsőt életében, de sebaj, mindennek megvan az ideje. Szóval elkezdi nekem, hogy hegyet mászni nem leányálom. Vagy mégis mire gondoltam? Utána már nem is beszéltem, na itt veszítettek valamit azok, akik nem jöttek velünk. Köztudott, hogy nagyon sokat, vagyis egyfolytában beszélek. Tehát ezután csak másztam. Tudjátok, mikor az ember felér a csúcsra, a látvány gyönyörű, és ott maradna sokáig. Még havat is érintettünk július 18-án. Nem semmi! Lefelé elkapott az eső, bőrig áztunk, estünk, csúsztunk, de mindig volterőnk felkelni és folytatni. Otthon mindenki örült hazaérkezésünknek, még miccset is sütöttek. Lassan közeledünk a vége felé, ezért külön szeretnék írni a német barátainkról. Egyszóval annyira komplex egyéniségek voltak, hogy csak ámultunk, hogy tudnak egyszerre jószívűek, viccesek és elképesztően barátságosak lenni. De nekünk is sikerült megajándékozni őket saját magunkkal. Ennyi elég is volt. Elfogadtuk egymást úgy, ahogy voltunk: mind bűnösek, de a remény, hogy Isten egyszer megbocsát, mindig ott volt. Elvégre emberek vagyunk mint a többiek, hibákkal.
Utolsó nap mindenki kapott egy kis követ, amire Cori irt mindenkinek egy aranymondást. A követ azóta is magammal hordom. A furcsa az, hogy mi nem váltunk el. Még mindig magunk előtt látjuk azokat  a pillanatokat, amikor új barátságokra tettünk szert. Az is furcsa, mikor újralátjuk a képeket. Visszamegyünk az időbe, máris érezzük a friss levegőt, ’szemeinket a hegyekre emeljük’, belekarolunk német testvéreinkbe, és újból a Retyezáton vagyunk. Habár mindez rég elmúlt, az emlékek mindig megmaradnak.

Bán Anita

lap tetejére

 

Gyerekkórus-tábor, Szováta, 2008

Egy szép nap Dalmának egy jó ötlete támadt, hogy menjünk el egy táborba. Megbeszélte Erika nénivel, és már tervezték, hogy hol legyen. Pár nap múlva eldöntötték, hogy Szovátán lesz egy sátorozó hely. Mindent előkészítettek ainduláshoz, és két nap múlva elindultunk. Van, aki kocsival mások busszal mentek. A buszban egy cigány asszony kellemetlen emlékeket hagyott bennünk. Az utazás hosszú és unalmas volt. Amikor végre ott voltunk,  megnéztük a helyet. Egy kedves néni megmutatta a patakot és azt a helyet, ahol felhúzhatjuk a sátrakat. Dávid, Szabi és Andris bácsi sátrakat húztak, míg a többiek a pataknál szaladgáltak. A felnőttek hamar felhúzták a sátrakat, így berendezhettük a dolgainkkal. Volt három kicsi sátor és három nagy. Finom vacsora volt. Vacsora után lefeküdtünk. Másnap fürödtünk, játszottunk, szórakoztunk, mire jött az este, jött a táborhely igazgatója, és amondta, hogyha nem leszünk csendben, akkor repülünk. Így teltek el a napok, amíg el nem jött a vasárnap, a fellépésünk napja. Izgultunk. Nagyon rosszul sikerült az éneklésünk, és az egyik presbiter  biztatott, hogy legyünk bátrabbak. Kedd este Levikedvenc étele, a virsli volt a vacsora. Ő döntötte meg a rekordot, tízet evett meg. Másnap indultunk haza. Összeszedtünk mindent, sátrakat, dolgainkat. Elindultunk. Rövidebbnek tűnt az út. Amikor végre otthon voltunk, már alig vártuk, hogy az ágyunkba ugorhassunk. Ítelt a kórustábor. Nagyon jól.

Kozma Aletta

 

lap tetejére

 

Hirdetés


2008. december 31-én lejár a megbízatása az egyházközségi főgondnokoknak, gondnokoknak, pótpresbitereknek, valamint a presbiterek fele részének. Ezért az egyházközségi tisztújítások megejtését f. év november- december folyamán következnek, oly módon, hogy a fellebbezési határidő az év végéig járjon le.
Néhány útmutatás:
1.         A presbiterek száma legkevesebb 4, legtöbb 36 lehet, beleértve a főgondnokot és gondnokot is.
2.         A presbitériumnak csak az önálló lelkipásztorok tagja hivatalból. (Pld. ha egy egyházközségnek 8 presbitere van, akkor ebben a számban benne van a gondnok is és a főgondnok is, de nincsenek benne az önálló lelkipásztorok) .
3.         A gondnokot és főgondnokot a presbitérium a maga kebeléből választja meg, titkos szavazással, rendes presbiteri gyűlésen.
4.         A pótpresbiterek száma a rendes presbiterek számának ¼-e lehet. A pótpresbiterek csak tanácskozási joggal vehetnek részt a presbiteri gyűléseken, tehát szavazati joggal nem rendelkeznek.
5.         Tanácskozási jogú tagjai a presbitériumnak a pótpresbiterek mellett a kántor, a gyülekezet területén működő vallástanár, katekéta, az IKE elnöke, a Nőszövetség elnöke, az egyházközség más szolgálattevője, amennyiben nem választották meg őket presbiternek.
6.         A presbitereket 6 évre, a főgondnokot, gondnokot és pótpresbitereket 3 évre választják, titkos szavazással. Ciklusuk lejárta után újraválasztható k. A főgondnok és gondnok esetében a 6 éves presbiteri ciklust kell figyelembe venni. Főgondnokká és gondnokká nem csak az újonnan választott presbiterek közül lehet választani, hanem azok közül is, akik már 3 éve presbiteri tisztséget töltenek be.
7.         A presbiterválasztá s időpontját és helyszínét két előző vasárnap a szószékről ki kell hirdetni.
8.         A jelölést a presbitérium által kijelölt bizottság (jelölőbizottság) végzi, mely azokból a presbiterekből tevődik össze, kiknek mandátuma csak 3 év múlva jár le, - de gyülekezeti tagok is jelölhetnek presbitereket, ha ez irányú kérésüket a választások előtt írásban benyújtják a presbitériumhoz. A jelöltek névsorát a hirdetések rendjén közzé kell tenni a gyülekezetben. Csak az a jelölt kerülhet fel a szavazólapra, aki jelöltetéséhez előzetesen hozzájárult és szerepel a választók névjegyzékében.
9.         A szavazólapokat az elnökség állítja össze, akár egy-két presbiter segítségével. A sorrendet a szavazólapon az elnyert jelölések száma dönti el. Jelölésegyenlőség esetén a sorshúzást kell alkalmazni.
10.     Csak presbiterválasztó szavazólapot kell készíteni. Az elnyert szavazatok száma dönti el, hogy ki lesz presbiter és ki lesz pótpresbiter.
11.     Választási joggal rendelkeznek mindazok, akik szerepelnek az egyházközség hitelesített választói névjegyzékében.
A 15 napos fellebbezési határidő letelte után, amennyiben nem történt fellebbezés, a megválasztott tisztségviselők ünnepélyesen leteszik a hivatali esküt. Az újraválasztott tisztségviselők nem tesznek ismét hivatali esküt.

lap tetejére

 

Keresztelés
A keresztelés sákramentumában részesültek:

Szerepi Márk
Kocsis Beatrice
Popa Hajnalka
Ballok Renáta-Gabriella

Házasságkötés:

Kelemen András (ref. vallású) és Mănăşturean Gabriela (ortodox vallású)
Tóth Márton Levente (ref. vallású) és Tárkányi Judith Tímea (ref. vallású)
Tasnádi Szilárd (ref. vallású) és Nyakas Edit Zsuzsánna (ref. vallású)
Szász Lóránt (ref. vallású) és Jakab Elvira (ref. vallású)

Temetés:

Orbán Ferenc (élt 79 évet)
Csordás László (élt 37 évet)
Özv. Surányi Erzsébet (élt 87 évet)
Tordai Erzsébet (élt 82 évet)
Vinczi Sándorné (élt 63 évet)
Orosz Ferenc (élt 79 évet)
Molnár Szilvia (élt 83 évet)
Czinege István
Török Ilona (élt 68 évet)
Nagy János (élt 63 évet)
Jakab István (élt 67 évet)
Mátyás Zoltán (élt 40 évet)
Málnásy S. Gyula (élt 50 évet)
Kovács Ilona (élt 86 évet)

A gyászoló családoknak Isten vigasztalását kívánjuk az alábbi Ige alapján:

„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.
Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.
A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.
A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal
koronáz meg téged.”
(Zsolt 103,1–3)

 

lap tetejére