tóközhír kolozsvári tóközi gyülekezet

Tartalom:
Lapszám:19    Dátum: 2008.03.23

A feltámadás csodája

Rendszeres alkalmak

Isten munkatársai vagyunk

Gyerekkórus-tábor Bogártelkén

Ifis hétvége Félixfürdőn

Óvodai beszámoló

Só-hét gyülekezetünk iskolájában

Ázsiai beszámoló

Egy gyülekezeti-közösségi alkalom – angol nyelven

FÜGGŐleges X. Keresztyén Ifjúsági Konferencia

Konfirmáció – 2008

Hírek


“Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel...akkor hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,13)

A feltámadás csodája

 

    Ezt a merész kijelentést tolmácsolhatnánk így is: ha nincs feltámadás, akkor az egész keresztyénség egy nagy csalás, ámítás. Akkor nincs hit, nincs gyülekezet, hiábavaló Istenről bármit is mondani, nincs szeretet, nincs békesség, jóra való hajlandóság, nincs megbocsátás... Egy szempillantás alatt kártyavárként omlik össze minden, ami a hitélettel kapcsolatos, ha Krisztus nem támadt fel.

    Napjainkban a mindent megkérdőjelező ember számára milyen feltámadás-bizonyíték számít hitelesnek?

    Nemrég hallottunk egy szenzációs régészeti hírt, miszerint megtalálták azt a ládikát, amely Jézus testvérének, Jakabnak a földi maradványait őrzi. Nem kizárt, hogy ez az osszárium, mely egy jeruzsálemi magángyűjtemény tanulmányozása során került a figyelem középpontjába, tárgyi bizonyítéka lehet annak, hogy valós személy volt Jézus. A ládika oldalán arámi nyelven a következő vésett felirat olvasható: „Jakab, József fia, Jézus fivére”. A régészettel foglalkozó szakemberek számára minden bizonnyal nagy jelentőségű leletről van szó. De ha csupán e bizonyíték vagy hasonló tárgyi bizonyítékok alapján hisszük el Jézus feltámadását – elegáns elhárító magatartás lehetősége is megbújhat mögötte.

    Úgy tanultuk, hogy hitünk legfőbb bizonyítéka Jézus halottaiból való feltámadása. Ez azonban bensőséges, leginkább a személyes felismeréshez kötött csoda, mely egyedül hit által „érthető” és ragadható meg. Valahogy úgy, mint ahogy ezt az alábbi bizonyságtétel mutatja:

    Egy lány, nevezzük Magdolnának, élete során egyszer csak megtapasztalta az Istenhez való térés csodáját. Mikor megkérdezték tőle, miről ismerhető fel az új életvitele, így válaszolt: „– Mióta új életre támadtam, a szekrény alatt is szoktam seperni.”

    Nem annyira Krisztus feltámadását kell bizonyítani különböző érvrendszerek által: az új életre támadt ember megújult természete hitelesebb föltámadás-bizonyíték – és nap mint nap láthatunk ilyet.

    Kedves Testvéreim, hadd lehessünk egyen egyenként és gyülekezetünk közösségében is jó bizonyságai annak, hogy nem „hiábavaló hitet” gyakorolunk, hanem ahogyan az örömteli énekünk refrénje zengi:


„Feltámadt Krisztus, vigadjunk!
Bűnünkből már feltámadjunk!”


Visky Péter lelkipásztor

lap tetejére

 

 

Rendszeres alkalmak

Istentisztelet a Fébé idősgondozói otthonban
Minden vasárnap 17 órától

Presbiteri képzés:
Minden hónap második vasárnapján

Felnőtt bibliaóra:
Szerdánként 19 órától (az imateremben)

Családos bibliaórák:
Péntekenként 19 órától és
Vasárnaponként 18 órától

Egyetemisták bibliaórája:
Szerdánként 19:30 órától
(a Farkas utcai templom alagsorában)

Ifi:
Péntekenként 19 órától
(templomunk alagsorában)

Mama–baba-kör:
Péntekenként 11 órától

Vallásóra:
Szombatonként 15 órától

Vasárnapi iskola:
Vasárnaponként 10 órától

Kátéóra:
Szombatonként 15 órától (I. és II. csoport)

Kóruspróbák:
(gyülekezeti énekkar)
Keddenként 19 órától

lap tetejére

 

 

Isten munkatársai vagyunk

    Március havában megtartottuk a soron következő Presbiteri Találkozót, és mint mindig, most is kellemes, tanulságos együttlétnek bizonyult.

    Meglepetés várt bennünket: az asztalok körül öt szék volt elhelyezve, mindegyik asztalon egy tányér, abban egy alma, mellette villa és kés. Szigorúan betartott feltételek mellett az almát négybe kellett vágni, ezt követően pedig a magházat is ki kellett vágni.

    A csapat egyik tagjának be volt kötve a szeme, és a kést egy kézzel használhatta. Volt, aki ugyancsak egy kézzel, és bekötött szemmel használhatta a villát. Volt, aki láthatott, de a kezét nem használhatta. Volt, aki bekötött szemmel a kezét sem használhatta. Az ötödik szabadon járhatott, beszélhetett, de a kezét nem használhatta. Nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy milyen nagy szükség van mindenkire: irányítottuk, bíztattuk, óvtuk egymást, hogy minél jobban megoldhassuk a ránk bízott feladatot. Csodálatos volt, ahogy segítettük egymást, még szakmai kifejezéseket is használtunk, hogy a társunk megértse a művelet fontosságát és pontosságát („span vastagságot vágjál”). Akinek be volt a szeme kötve, és a kezét sem használhatta, arra is szükség volt, hisz tudtuk, hogy ő ott ül és közülünk való, és szurkol, hogy minél jobban oldjuk meg a feladatot. Nem féltünk, hogy megsérülünk, még ha az egyik társunk balkezes is, hisz volt, aki látott és irányított.

    Jó beszélgetés alakult ki, és bármennyire is játéknak tűnt csupán, mélyen hatott a gondolatomban: milyen fontos tudni, hogy van egy csapat, egy közösség, melynek tagjaival együtt lehetünk az Isten munkatársai. Hát nem csodálatos?

    Kívánom, hogy ebben a böjti időszakban gondolkozzunk el azon, hogy Isten milyen területre küld minket, hol lennénk a legmegfelelőbbek, és nem utolsó sorban legyünk készek a kiigazításokat elfogadni.

    Kívánom, hogy legközelebb már sokkal több asztalra legyen szükségünk, és sokkal több segítő kézre.

    Az ekkor elhangzott Igével szeretnék boldog húsvéti ünnepet kívánni az egész gyülekezetnek: „Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” (1Kor 3, 9)


Deák Gyöngyi presbiter

lap tetejére

 

 

Gyerekkórus-tábor Bogártelkén

gyerekkórus tábor

    Elérkezett a várva várt nap, amikor a kórus minden tagja összegyűlt a vonatállomáson, s nagy izgatottsággal várakoztunk a vonatra. Sajnos, aznap esett az eső, és ezért kicsit sár volt, de ez nem vette el jókedvünket, vidámságunkat. Szerencsénk volt Alettával, aki már járt Bogártelkén kirándulni, s tudta az utat a menedékház felé. Ahogy odaértünk, fogadtak is minket, nekünk pedig az volt az első, hogy a nehéz csomagunkat lerakjuk hátunkról.

    Emeletes házban laktunk, ahol több szoba volt, fürdőszobával együtt. Erika néni és Dalma felosztott minket három csoportra, három szobába. Az emeleten két lánycsoport volt, akiknek Dalma és Zita volt a csoportvezetőjük. Persze Edit nénit se felejtsük ki, aki egy remek szakácsnő. E három napon sokféle finomságot főzött nekünk Erika nénivel együtt. Minden nap program volt, és így semmiképpen sem unatkoztunk.

    Minden reggel fél kilenckor volt az ébresztő, mert kilenckor már reggelizni kellett. Az ebédlő a ház mellett volt. Reggeli után hangbemelegítést tartottunk Zitával, utána kóruspróba következett Dalmával, amikor is sok szép új éneket tanultunk. Ebéd után csendes pihenő következett, mialatt a szobánkban rendet raktunk (mert ezt is pontozták), utána pedig csendben játszhattunk. Ez csak első nap működött így, mert a második nap a csendes pihenő alatt elmentünk Erika nénivel falunézésre. Sajnos csak haton voltunk, mert a többiek jobbnak látták otthon maradni és az udvaron stratégia-játékokat játszani. Addig mi körbejártuk a falut, amíg a temetőben el nem tévedtünk. Egy gazdaság udvarán keresztül próbáltunk visszakanyarodni az ismerős útra, de egy kutya észrevett minket, és ugatni kezdett. Ekkor közbelépett ifjú hősünk, Norbi, aki megmentett a „nagyszájú kicsi kutyától”. E hőstettéért tíz pont jutalom járt neki. A végén azonban csak hazaértünk az ebédre. Ebéd után újból kóruspróba következett, mert azért mentünk kórustáborba, hogy énekeljünk. A délután játékkal telt el, majd vacsora után Erika néni történeteket mondott. Ez mind így zajlott két napig. De a harmadik nap olyan volt számunkra, hogy sose fogjuk elfelejteni.

    A harmadik nap reggelén fél tízkor reggeliztünk, ugyanis elaludtunk. Dalma egy nagyon jó kórustanárnő, akinek sok türelme volt hozzánk. Utolsó nap is megtartottuk a kóruspróbát, és azután a kórus minden tagja elindult az erdőbe hóvirágot keresni Erika nénivel. Útközben Évike és Csilla, a két jó barátnő lemaradtak, és nem tudtak nyomunkra akadni, ezért meg kellett várjanak, amíg visszaérkezünk. Mi minden árkon-bokron átmentünk, de sehol sem találtunk hóvirágot. Találtunk azonban fagyöngyöt, amellyel az volt a gond, hogy fára kellett érte mászni. Ezt a gondunkat Efi oldotta meg, aki mindenkinek szedett egy csokorra valót. Ezért a kedvességért neki is tíz pont jutalom járt. Hazafelé tartva észrevettük, hogy Évike és Csilla is elindult hazafelé. Csak az történt, hogy mindketten belestek a sárba, és nyakig sárosak lettek. Szerencsére nekünk csak a csizmánk lett sáros, de hazaérve ki is pucoltuk. Nekünk ez egy nagy élmény volt, hogy sárosak lettünk. Ezek után ebédeltünk, s egész estig, vonatindulásig stratégia-játékokat játszottunk.

    Hogy mi történt a pontjainkkal, amelyeket e három napig gyűjtöttünk? Ha valaki kíváncsi rá, jöjjön el a következő táborunkba!


Kádár Brigitta

lap tetejére

 

 

Ifis hétvége Félixfürdőn

ifis hétvége félix fürdőn

    Békesség Istentől!

    Demokratikus döntés alapján nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy írjak néhány sort a február 22–24-i hétvégéről.

    22-én indult el a lelkes ifis társaság Félixfürdőre. Lassan hagyománnyá vált a Tóközi ifisek körében, hogy minden évben, február hónap folyamán valahová elutaznak. Ebben az évben nagy örömömre én is csatlakoztam hozzájuk, és velük együtt eltölthettem egy élményekben, lelki gyümölcsökben gazdag hétvégét.

    Nos, valamikor 11 óra körül érkeztünk meg Biharvajdára, ahol a helyi lelkész, Kondor Endre és kedves felesége nagyon nagy szeretettel fogadtak bennünket.

    Az utunk arrafelé elég zökkenőmentes volt, leszámítva, hogy az egyik autó röviddel a cél előtt megmakacsolta magát, de végül szerencsésen megérkeztünk. A finom vacsora után mindenki elvonult a szobájába, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Másnap reggeli után indultunk Félixfürdőre, ahol mindenki jól érezte magát. A fiúk bemutatták a toronyépítő tehetségüket. Meg kell hagyni, ügyesek voltak. Megteremtették a jó hangulatot a medencében.

    Jó pár órát töltöttünk még Félixen, míg elindultunk Nagyváradra. Bizonyára emlékeznek a kedves gyülekezeti tagok Nagy Dávidra,a nagyváradi messiáshívő, zsidó gyülekezet vezetőjére, aki az egyetemes imahét egyik estéjén hirdette közöttünk Istennek Igéjét. Nos, miközben az utazást terveztük, egy ifis fejéből kipattant az az ötlet, hogy jó lenne, ha felkeresnénk Nagy Dávidot, amennyiben fogadni tud bennünket. Nagy örömünkre a válasz pozitív volt, így találkoztunk vele, és meghívására részt vettünk a Sabbatot záró istentiszteleten. Számomra és a többiek számára is tanulságos és sokatmondó volt a prédikáció. A felolvasott ige Jakab 1,1–12 volt. Nem igazán lehet szavakba önteni azt a hangulatot, azt a lelki állapotot, azt az örömöt, azt a nyugalmat és békességet, amelyet akkor éreztünk, és amely betöltötte a szívünket. Közösen énekeltünk, és dícsőítettük Istent.

    A prédikációnak az volt a fő mondanivalója, hogy az ember soha sem tarthatja magát teljes mértékben bölcsnek. Mást jelent a bölcsesség Isten oldaláról megközelítve, és más az ember szemszögéből. Mi emberek hajlamosak vagyunk kioktatni embertársainkat, gondolva, hogy mi sokkal bölcsebbek vagyunk, de úgy gondolom, hogy igazán bölcs ember az, aki hittel tud Istenhez fordulni, arra kérve Őt, hogy igaz bölcsességet ajándékozzon neki. Igazán bölcs ember, aki kősziklára építi a házát (Mt 7,24–27), a kőszikla pedig nem más, mint maga Jézus Krisztus.

    Az egyik ifis tag, Csete István ilyen gondolatokat fogalmazott meg: „Félix nagyon vagány volt, az a forró víz nagyon feloldott, aztán meg nagyon ellazított, de az igazi csúcs az az istentisztelet volt Nagy Dávidnál. Abban a gyülekezetben mindenki nagyon boldog volt, tapsolva, jókedvvel énekeltek, meg aztán mindenki előtt megosztották problémáikat és imádkoztak egymásért. Itt is be kéne ezt vezetni, legalább azt a fajta éneklést.”

    Hitben való gyarapodásunk itt nem ért véget, hisz miután visszatérve szálláshelyünkre elfogyasztottuk a vacsorát, a helyi ifjúsággal közös áhítaton vettünk részt. Nagyon fáradtak voltunk, mert a víz minden erőnket kiszívta, de nem annyira, hogy ne tudtunk volna Istennek Igéjére odafigyelni, és azt befogadni. A kulcskérdése az áhítatnak az volt, hogy vajon mit hallgatunk mi. Egyáltalán mit hallunk meg, és mit nem? Vajon Isten szava meghallgatásra talál mibennünk? Mindenki maga tudja, hogy ő hogyan áll ezzel a kérdéssel....

    Az estét szűk ifis körben töltöttük, játékokat játszva. Úgy érzem, hogy még inkább összerázódott a társaság.

    Vasárnap közös istentiszteleten vettünk részt a helybéliekkel, az Igét Visky Péter tiszteletes úr hirdette, majd pedig a Biblia évének jegyében egy Kecskeméthy István fordítású Bibliát ajándékoztunk a gyülekezet számára. Az istentisztelet úrvacsoraosztással végződött – az ottani gyülekezetben minden hónap utolsó vasárnapján úrvacsorát osztanak.

    Kondor Endre lelkipásztor elmondta, hogy a templom 1999 karácsonyában leégett. A tüzet valószínűleg rövidzárlat okozta. Mire a tűzoltók kiértek a helyszínre, a templom mennyezete és a torony beszakadt. A tűzvész nagyságát jelzi, hogy még a harangok is megolvadtak.

    Mivel egy csapatot alkotunk, álljon itt, a beszámolómban az is, hogy a többieknek mi tetszett leginkább a hétvégi kiránduláson. A „szívélyes fogadtatás”, a „jó csapatszellem”, a „közös együttlét”, az „úrvacsora osztás”, „a Sabbatot záró istentisztelet”, a „ritmusos énekek a zsidó istentiszteleten”, az „úszkálás a forró vízben” a „pihenés Biharvajdán”, az „úrvacsoravétel Isten házában”.

    Zárógondolatként csak azt tudom megfogalmazni, hogy ne féljük kitárni érzéseinket, legyen az öröm vagy bánat, hogy az öröm még teljesebb lehessen, a bánatot pedig felválthassa az öröm.


Bertalan Enikő-Noémi

lap tetejére

 

Óvodai beszámoló

bóbita óvoda beszámoló

    Szeptemberben 15 kisgyerek indult el üres batyuval a felfedező útra, melynek célja elsősorban az egymás megismerése, illetve a körülöttük levő világ felfedezése, megismerése, a lelki értékek feltárása.

    Rövid idő alatt összekovácsolódott a kis csapat. A nagyobb gyerekek a kisebbek segítségévé, oltalmazójává vált. Mindennapi jelenséggé vált az egymásra figyelés, a segítőkészség.

    Együtt sikerült felfedezni a betűk és számok világát, a varázslatos állatvilágot és növényvilágot és nem utolsó sorban a mesék világát. A játékos angoloktatást nagy izgalommal és érdeklődéssel várják, sokat gyarapodott az angol szókincsük. A színek világa kiváltképpen érdekessé vált akkor, mikor a színkeverésre került sor, néhány hétig ez volt az alapvető foglalkozás. Csodálkozó tekintetek villantak fel, amikor sikerült a színek összekeverése által egy új színt „létrehozni”, majd az új szín létrehozásának titkát megosztották egymással.

    Kedvenc foglalkozásaink közé tartoznak a közös, mozgással kísért énekes népi gyerekjátékok, melyben kicsik és nagyok egyaránt részt vesznek, együtt énekelnek, együtt táncolnak. Kedvenceink közül megemlítenénk néhányat, habár a kedvenc dalos játékaink számtalanok: a „Hosszú lábú gólya bácsi” című dalos játékban a gólya megéhezik és elindul békára vadászni, „A gúnárom elveszett” című játékos dalban a gazdasszony elveszett libáit keresi és kiderül, hogy a farkas lopta el. „A kállói szőlőbe” című dal éneklésekor kiváló alkalom tárul a közös táncra stb. (Szeretettel várjuk mindazokat, akiknek kedve támad együtt játszani velünk).

    Mindennapjainkat a jókedv, a vidámság, a szorgos tevékenykedés és játszás teszi varázslatossá, olyannyira, hogy amikor elérkezik a hazamenetel ideje, a gyerekek nem hajlandók távozni az óvodából (a legtöbb gyerek első szavai a szülők megpillantásakor: „meg játszhatok öt percet, kérlek?”).

    Mivel még van néhány hónap év végéig, és a batyunk még nincs színültig tele, reméljük, hogy még a hátralevő időszakban sikerül megtölteni batyuinkat hasznos értékekkel, ismeretekkel.

    Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!


A gyerekek és az óvónéni

lap tetejére

 

Só-hét gyülekezetünk iskolájában

sóhét a montesszori iskolában

    Az első félév utolsó iskolai hetén az iskolai tanulás ízesítésével próbálkoztunk: egész héten „sóztunk”. Mindent megsóztunk: a kémiát, a fizikát első nap, a történelmet a második nap, a képzőművészetet, a vallást és az irodalmat harmadik nap, a vitát és a kirándulást negyedik nap, a kiértékelést ötödik nap.

     Hétfőn egyetlen osztályterembe gyűltünk össze mi, a nagyok: mintha egy osztály tagjai lettünk volna, ötödikesektől kezdve nyolcadikosokig. Nagyszerű volt: kísérleteztünk, méréseket végeztünk, számigáltunk, összehasonlítottunk, és... sikeresen eltörtünk egy pár eszközt. No, de csak az téved, aki dolgozik. Büszkén mondhattuk a nap végén: ez jó mulatság, férfimunka volt! Egyikünkben-másikunkban titokban még az is megfogalmazódott: érdekes ez a kémia.

    Másnap s(z)ószaporítás történt: az erdélyi só-utakról hallottunk egyetemistákhoz méltó előadást. Aztán összemértük erőnket: ki tud több só-szót gyűjteni? Nem is gondolná az ember, hány szót képes „sósítani” a fényes győzelem reményében...

    Harmadik napon művészekké változtunk: só-alkotásaink némán mondták el rólunk, kik vagyunk, de éppannyira kifejezően szóltak, mint a föld sóival – kiválasztott ismerőseinkkel – készített interjúk. Az otthon – hosszú órákon át – összeállított alkotásainkkal megmutattuk egymásnak: az irodalom is csak akkor ízes, ha olvassuk. Sőt, felfedeztük, hogy: ha az irodalom sója az olvasás, akkor a könyv a sótartó, az író maga pedig a sóbánya.

    Meg is látogattuk másnap a tordai sóbányát: csodás, ahogy a homok a beáradó fénycsóvában megcsillan, és ahogy a bánya visszafelel szavunkra: SÓ-só-só-só-só-só... A zene hangjait viszont nem visszhangozta a bánya – bizonyára tetszettek neki, inkább felerősítette a hangokat.

    Talán mindenkiben megfogalmazódott: bárcsak így tudnánk mi is felerősíteni Urunk szavát. Akkor talán méltók lehetnénk az Igére: „Ti vagytok a földnek sója” (Mt 5,13)

lap tetejére

 

Ázsiai beszámoló

ázsiai beszámoló tóközhír

    Kedves barátaim!

    Sokan kérdeztetek Orinról (nagyon értékelem visszajelzéseiteket arról, hogy szíveteken és az Úr előtt hordozzátok őt). A legutóbbi hír róla az, hogy két évre, kivizsgálás okán, börtönben fogják tartani. Csak a két év letelte után kezdik majd tárgyalni az ügyet bíróság előtt. A felesége és gyermekei továbbra sem találkozhatnak vele. Imádkozzunk érte továbbra is, hogy Orinnak az Atyába vetett bizalma erősödjön, és a Lélek erejével legyen teljes a beszéde, magaviselete.

    Néhány évvel ezelőtt utazásaim során „véletlenül” találkoztam egy shanghaji igehirdetővel, akit az Úr Tibetbe hívott. Nem sokkal azelőtt szabadult több év után a börtönből, úgy, hogy a sanghaji hívők pénzt gyűjtöttek és kiváltották. Meglepetésemre, azt mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy kiszabadult. Értetlenül hallgattam. Mire ő mindent megmagyarázott: sokkal többen hallgatták és fogadták be az Igét általa a börtönben, mint kint. De nem volt mit tegyen, „kénytelen” volt elhagyni a börtönt. Tudom, kintről könnyű beszélni, keresztyén szólamokat mondani, de az ő szájából ez hiteles volt. Bárcsak Orin számára is ilyen lenne a fogság ideje, mint amilyen a Tibeti igehirdető számára volt!

    Az az evangéliumi munkás, akit szintén követtek és megfigyeltek, tisztázta magát. Több mint valószínű, hogy őt nem az evangélium terjesztése miatt, hanem politikai, szeparatista aktivitás gyanújával tartották megfigyelés alatt.

    Ami engem illet, a múlt év szomorúan végződött. A szobatársnőmet, aki négy hónapra jött ide, és már csak egy hét volt az elmeneteléig, karácsony előtt két nappal, a nyílt utcán megerőszakolta egy férfi. Látva, hogy min ment keresztül, miután megtörtént ez a borzalmas, felháborító dolog, új értelmet nyert számomra az a név, hogy „Emmánuel”, azaz „velünk az Isten”. Sarah visszament, hogy befejezze a bibliaiskolát. Jó, hogy van egy lelkigondozója, aki segítséget nyújthat neki, hogy feldolgozhassa a történteket. Hála az Úrnak, az eddigi vérvizsgálat-eredményei negatívak! Imádkozzatok érte, hogy gyászában megtapasztalja az Úr vigasztalását és gyógyítását, s hogy feldolgozhassa a történteket.

    Felháborít és felkavar az a passzivitás, amellyel az itteni emberek az ilyen helyzetekhez viszonyulnak. Hiába látták a járókelők, hogy mi történik, senki sem sietett Sarah segítségére. Néhány évvel ezelőtt az utcai járókelők körbeállták és szó nélkül nézték, amint több mint húsz férfi veri, rúgja az egyik munkatársamat, és senki sem lépett közbe. Ha buszon lát valaki egy zsebtolvajt akció közben, senki egy szóval sem figyelmezteti azt, akit éppen meglopnak. Nem annyira kényelemből nem avatkoznak más dolgába, mint inkább félelemből és önvédelemből.

    Azóta (két hete) megérkezett az új szobatársnőm, Kristennel mindeddig nagyon jól kijövünk. Remélem, ezt tudom mondani fél év múlva is.


B. Zsuzsa

lap tetejére

 

 

Egy gyülekezeti-közösségi alkalom – angol nyelven

 

    Amint azt Önök is tudják, nagyon sok külföldi megfordul a Tóközi gyülekezetben. Vannak akik csak egyetlen alkalommal, mások – akik legalább néhány hétig az országban tartózkodnak – több vasárnap is megjelennek. És sokan vagyunk, akik hosszabb időre választottuk Kolozsvárt otthonunknak és a Tóközt gyülekezetünknek. Önök, a gyülekezet tagjai joggal tűnődhetnek: „Kik ezek az udvariatlan emberek, akik még csak nem is köszönnek vissza, ha megszólítják őket?” Nem, nem a neveletlenségből nem válaszolunk, hanem mert sajnos a megfelelő magyar szavak nem mindig jutnak el elég gyorsan az agyunktól a szánkig.

    Legtöbben közülünk megpróbáltuk legalább alapszinten elsajátítani a magyar nyelvet, ráadásul a Tóközi gyülekezet kiváló fordítást biztosít vasárnapról vasárnapra, mégis néhányunkban ott van a vágy, hogy időnként angol istentiszteleten is részt vehessünk.

    2007. decemberében valóra is vált ez az álmunk. Az első angol nyelvű istentisztelet egyben adventi ünnepség is volt. Sokan eljöttek, sok új külföldi arcot is láthattunk. Főleg azoknak a külföldieknek jelentett sokat ez az angol nyelvű, karácsonyváró istentisztelet, akik az ünnepeket is Kolozsváron töltötték. Alkalmuk volt megismerni a magyar karácsonyi ünnepi szokásokat, ugyanakkor néhány saját, otthoni szokásukat is megtarthatták.

    Az a tervünk, hogy 2008-ban minden hónap harmadik vasárnapján délután 4-től angol nyelvű istentiszteletet tartsunk. Az angol istentiszteletek liturgiája kötetlen szerkezetű, és mindenkit, aki ért angolul (függetlenül attól, hogy milyen szinten beszéli a nyelvet) szeretettel várunk ezekre az alkalmakra. Ezek az istentiszteletek olyan angolul beszélők felé is nyitottak, akik más gyülekezetbe tartoznak, vagy egyáltalán nem szoktak templomba járni. Az angolnyelvű istentisztelet semmiképpen sem a vasárnap délelőtti istentiszteletet akarja helyettesíteni, inkább csak egy újabb közösségi alkalom, mely által azok is aktívan részt vehetnek a gyülekezet életében, akik mivel nem tudnak magyarul, nem tehetik ezt meg más alkalmakon.

    Mindenkit szeretettel várunk ezekre az angol nyelvű istentiszteletekre, és azért imádkozunk, hogy Isten használja fel ezt a kezdeményezést, hogy sok új gyülekezeti tagot vezessen a Tóközi gyülekezetbe.


Darren Aitcheson

lap tetejére

 

 

FÜGGŐleges X. Keresztyén Ifjúsági Konferencia

2008. május 2–4.
Zilah

Cím: Függök a hálón
Téma: Virtuális világok
Szervezők:
Genézius Társaság
Katakomba Klub
CE Szövetség


    Számítógép, internet, chat, email... – alig 10–15 éve használjuk, de egyre gyakrabban. Ezenközben nemcsak eszközöket használunk, hanem belépünk egy titokzatos világba, a képzelet, a láthatatlan, a kézzel nem fogható, de mégis létező dolgok világába. Ezt hívjuk úgy, újkeletű szakszóval, hogy virtuális világ.

    Gyakran otthonosabban mozgunk abban a másik világban, mint ebben a világban, barátságokat kötünk olyan emberekkel, akiket soha nem is láttunk, üzleteket kötünk olyan pénznemben, amivel csak ott lehet vásárolni.

    Mi köze Istennek ehhez a virtuális világhoz? Nem helyezzük őt is valahova a képzelet szüleményei közé? Nem úgy akarunk Istenhez is viszonyulni, hogy amikor szükségünk van rá, akkor legyen, de máskor meg ne zavarjon, vonuljon vissza? Nem Istentől kellene megtanulnunk, hogyan éljünk ebben a világban? És azt is, hogyan éljünk a képzelet világában, hogyan éljünk a technika nyújtotta lehetőségekkel? Hogyan használjuk azt, anélkül, hogy rabokká lennénk...

    Interneten is bejelentkezhetsz a www.fuggoleges.ro honlapon.


Baló Levente

lap tetejére

 

 

Konfirmáció – 2008

Ifjaink április 26–27-én tesznek bizonyságot hitükről és ismereteikről.

A konfirmációi ünnepkör főbb eseményei:


  • Április 6-án (vasárnap) 18.00 órakor találkozás lesz a konfirmációra készülő ifjak szüleivel.

  • Április 13-án (vasárnap) 10.00 órakor az istentisztelet keretében mutatkoznak be az ifjak a gyülekezet előtt.

  • Április 21–25 között minden este 18.00 órakor úrvacsoravételre felkészítő istentisztelet lesz.

  • Április 26-án (szombaton) 17.00 órakor lesz az ifjaink bizonyságtétele.

  • Április 27-én (vasárnap) 10.00 órakor ifjaink ünnepi fogadalomtétele lesz úrvacsorás istentisztelet keretében.

  • Április 27-én (vasárnap) 17.00 órakor gyülekezetünk ifjai köszöntik a konfirmáltakat.

lap tetejére

 

 

Hírek

„Mire valók néktek ezek a kövek?” címmel 2008. május 23–25 között kirándulást szervezünk a gyülekezet számára Algyógyra. Pénteken délután indulunk el Kolozsvárról, és vasárnap ebéd után indulunk vissza. A kirándulás részleteiről Veres Csaba testvérünknél lehet érdeklődni. Az előző években már két alkalommal is szerveztük kirándulást Algyógyra – sok élménnyel és hitépítő tapasztalattal gyarapodott ezáltal gyülekezetünk.

*


Egyházközségünk presbitériuma február 3-án tartott gyűlésén, melyen többek között az ez évi költségvetés volt napirenden, elhatározta, hogy a fenntartói adományok összege 50 lej a kereső egyháztagok esetében, és 35 lej a nyugdíjasok esetében.

Számítunk rá, hogy felajánlásaikat már az év első felében megteszik, nem várva az év végéig.

Köztudomású immár, hogy a 2007-es esztendőben lehetségessé vált annak gyakorlata, hogy a javadalmak után fizetett adó 2\%-át átutaltathassuk az egyházközség tevékenységének támogatására. Ennek eredményeként január havában a megadott bankfolyószámlán mintegy 819,78 lejt vételeztünk be a városi kincstár részéről.

Ez alkalommal is szeretnénk köszönetet mondani testvéreinknek ezen felajánlásokért.


Elnökség

lap tetejére