tóközhír kolozsvári tóközi gyülekezet

Tartalom:
Lapszám:17    Dátum:2007.12.09

Velünk az Isten!

30 éve alakult meg a Tóvidéki Református Gyülekezet

A homoszexualitás teológiai és orvosi-biológiai háttere

Baba–mama-kör a Tóközben

Centenáriumi ünnepségsorozatot szervezett gyülekezetünk iskolája

Istenért kell élnem, nem önmagamért!

Presbiteri találkozón a liturgiáról


“Íme, a szűz fogan és szül fiat, és annak nevét Emmánuelnek nevezik, ami megmagyarázva ez: Velünk az Isten.” (Mt 1,23)

Velünk az Isten! 

 

    Egy nagyváros központi fekvésü lakásában egyedül élt egy idős ember. Senkije sem volt. Már nem tudott lejárni a negyedik emeletről, s mivel lakása ablaka az utcára nyílt, onnan nézte a lent zajló, számára elérhetetlenné vált életet. Egyszer, amikor ablaka alatt nagy sűrűségben jöttek-mentek az emberek, egy kanalat dobott le közéjük. A járókelők közül valaki felfigyelt a csörrenésre, felnézett, meglátta a negyedik emelet ablakában integető aggastyánt, és az elejtett kanalat felvitte tulajdonosának.     Másnap a fésüjét dobta a járókelők közé az öregember, aztán az egyik papucsa következett... Szomszédja felfigyelt a minden nap megismétlődő jelenetre, és kihívta a helyszínre a rend őreit. A rendőrök kihallgatták az idős embert. Az öreg szomorúan csak ennyit mondott: – Hetekig senki nem nyitja rám az ajtót! A magány, mint valami modern ragályos betegség, terjed. Az ember hiába kötődik ezer szálnál is többel az őt körülvevő világhoz, hiába van otthona, gyereke és felesége, hiába rendelkezik baráti társasággal, hiába rendelkezik modern kommunikációs eszközökkel... az elhagyatottság gyötrelme kikerülhetetlennek látszik. Félelmetes állapot a magány! A “társas lénynek” nevezett ember miért marad magára? Milyen szellemi/lelki mechanizmus lép működésbe és eredményezi a senkihez való tartozás fájdalmát? A magát szerető ember szívében hatalmas pusztaságok keletkeznek: az önszeretet perzselő sugarai sivárságot eredményeznek. S egyszer csak “a kapcsolatok örökös homoksivatagában” találja magát! Karácsony nagy üzenete: Jézus Krisztusban velünk/értünk van az Isten! A Vele való közösségre kaptunk és kapunk folyamatosan meghívást. S ebben a személyes kapcsolódásban, mely egyébként a gyülekezet csírája is, megtermékenyül a sivatag: az elvesztett belső fogékonyság, a csend és az elmélyülés virágai kezdenek nyiladozni, s ezzel egyidejüleg a világra való nyitottság, a felebarát felé való fordulás lesz a mérvadó. A két fő parancsolat, az Isten-szereteté, mely a “belsőszoba magányába” terel, és a felebarát-szereteté, mely a többiek iránti kötelezettség parancsa, lényegében azonos. A szeretet egyetlen nagy parancsáról van szó, mely szerint Isten gyermeke sohasem a többiek elol vonul magába, hanem a világért vonul vissza a világból. Kedves Testvéreim! Gyülekezetünk közösségében legyünk jó bizonyságai annak, hogy Isten emberi testet öltöt magára, hogy közöttünk lakozzon, a reménytelenül elmagányosodottakkal. A Vele és az egymással való közösség aktív megélése érzékennyé tesz a “kanálcsörömpölések” iránt. Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok, és élő reménységben gazdag új esztendőt!

 Visky Péter lelkipásztor

“Mert közülünk senki sem él magának, és senki sem hal magának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk az Úrnak halunk meg.” (Róm 14,7–8) Ezzel az Igével kívánunk Istentől gazdagon megáldott új esztentendőt a gyülekezet minden egyes tagjának.

lap tetejére

 

 

 

30 éve alakult meg a Tóvidéki Református Gyülekezet

 

    Nemrég megjelent egy kiadvány, amely Kolozsvár tizenkét református gyülekezetét mutatja be. Abban olvashatjuk:

    A Tóvidéki Református Gyülekezet, mint sok más külvárosi gyülekezet Kolozsváron, “osztódás által” született. A hetvenes évek elején – amikorra nagyrészt befejeződött a hóstáti gazdák házainak lebontása, és helyükre megépültek a túlzsúfolt lakótelepek – az alsóvárosi református gyülekezet lélekszáma annyira megnott, hogy kétfelé kellett osztani. Kivált belole a Pata utcai gyülekezet. Néhány év múlva a Pata utcai gyülekezet is igencsak felduzzadt, ezért 1977-ben az Erdélyi Egyházkerület Közgyűlése jóváhagyta háromfelé osztását. A három újszülött egyházközség egyike a Tóvidéki, mely akkor 842 tagot számlált.

    Alig telt el néhány év, és ez a szám megkétszereződött: nagyon sok mezőségi és kalotaszegi fiatal család költözött be Kolozsvárra munkalehetoséget keresve, és sokan leltek lelki otthonra a Tóvidéki Gyülekezetben. A kis Szeret utcai imaház egyre inkább szűknek bizonyult. Nagy ünnepeken gyakran megesett, hogy a száz férőhelyes épületben négyszázan úrvacsoráztak.

    Még a rendszerváltás előtt megfogalmazódott az igény egy tágasabb templom megépítésére. Végül 1991-ben sikerült megszerezni az építési engedélyt, 1994-re pedig már el is készült az 600 férőhelyes, világos templom és a parókia épülete. Megalakulása után tizenhét évre igazi temploma lett tehát a gyülekezetnek.

    Az épület, a falak, a láthatók azonban soha nem válhatnak fontosabbá, mint az emberek, és az, hogy lelkeket nyerjenek meg Krisztus és az örök élet számára. Szemléltetésképpen álljon itt egy történet erről.

    A Tóvidéki templom többek között helyet adott a ProChrist rendezvénynek is, eddig két alkalommal, 2003-ban és 2006-ban. Ez egy európai hagyományokat követő, nemzetközi evangelizáció, melyet műholdról közvetítettek a müncheni szervezők. Mivel sokakat vártak egész Kolozsvárról, a gyülekezet tagjai az egész templombelsőt, a padokat átrendezték. Talán megépítése óta soha nem volt ekkora felfordulás a templom belső terében. A hatalmas képernyőn keresztyén könnyűzenére ritmikusan mozgó táncegyütteseket láthattunk, színdarabokat és riportokat is, illetve egy öltözete és gesztusai alapján ingatlanügynöknek tetszo világhíres prédikátort. Időnként túl hangos, a szent helyen mindenképpen szokatlan volt a zene. Az épület zeg-zúgai ki voltak díszítve vidám, tarka-barka kellékekkel. Bár az igehirdetés elsőrangú volt, sokan joggal tartottak attól, hogy az idősebb emberek meg fognak botránkozni mindezeken. Kozma Endre bácsi, aki tizenhét éven át, a Tóvidéki gyülekezet megalapításától nyugdíjba vonulásáig volt vezető lelkipásztor, előrehaladott kora és betegsége ellenére hét napon át minden este ott volt az evangelizációs alkalmakon. Láthatóan sugárzott az örömtől. Dehogy zavarta a felfordulás: “Ezért épült ez a templom – mondta – ezért imádkoztunk annyit, hogy így megteljen fiatalokkal, hogy jöjjenek, és hallhassák az evangéliumot.

"30 éves a tóközi gyülekezet

~1980-ban egy keresztelő után~

    Kozma Endre nyugalmazott lelkipásztor nemrég hazaköltözött, és most a mennyei sereggel együtt magasztalja Azt, Akit az evangélizáción magasztalt. Már csak özvegyével beszélgethetett a Tóközhír riportere a harmincéves évforduló alkalmával. Gizi néni betegágyában fogadott. Gyakran elérzékenyült miközben a kezdetekről beszélt.

    A lelkészházaspár szinte egy emberöltőn át szolgált Türében, nehéz volt eljönniük onnan. Miután beköltöztek Kolozsvárra, Bandi bácsi segédlelkész lett a Pata utcában,

30 éves a tóközi gyülekezet

~Az imaház előtt. Kozma Endre bácsiék és a fiatal Lovász-házaspár.~

    Gézi néni pedig továbbra is kijárt vasárnaponként szolgálni három missziós gyülekezetbe – Csucsára, Bucsára és Kissebesre –, vonattal ingázott. (Aki esetleg nem tudná, Gizi néni maga is lelkipásztor.) A Tóvidéki gyülekezet létrejöttekor eléggé nyomorúságos körülmények közé kerültek. Kezdetben Bandi bácsi nem kapott fizetést, az istentiszteleteket – a mai, szép templomépülethez viszonyítva – egy kis kunyhóban tartották. Olcsón meg tudták venni ezt a házat, mert a szocializmus idején a tervek szerint lebontani készült az állam. Később, a nyolcvanas évek elején, amikor tovább folytatódott a “szisztematizálás” éppen ez a kis ház mentette meg a lebontástól az utcát, és a környező utcákat, mert imaházat még azokban az években sem volt szabad lebontani. Nagy Gyula, akkori püspök, bár “kócerájnak” nevezte, mégis megtisztelte a jelenlétével az avató ünnepséget. Jézus is egy istállóban született, mi hogy ne fogadtuk volna el ezt a helyzetet – mondja Gizi néni, miközben erről mesél.

    Bandi bácsi egész nap járta a környező otthonokat, hívogatta az embereket, azokat is, akik korábban semmilyen egyházhoz nem voltak bejelentve. Vasárnaponként a Tóközben reggel 9-től este hatig egyfolytában folyt a lelki munka, pedig a szekuritáté szúrós szemekkel követte mindezt, különösen a gyerek és az ifjúsági munkát.

    Pár évvel később, mire megépült a gyülekezet, ismét jött egy bontási hullám, sokak költözni kényszerültek, voltak, akiket immár másodszor bontottak le. A lelkészházaspár pedig kezdhette elölről a toborzást. “Isten a keserűséget örömmé változtatta – vallja az idos Gizi néni –, megtapasztaltuk, hogy Nélküle semmit sem tudunk tenni. Nem volt dicsőséges a bevonulásunk. Egy olyan kezdet volt ez, amilyen a második templom épülésekor. A nép egyik része sírt, a másik boldog volt, hogy van templom.”

    Még nagyon sokat mesélt Gizi néni, a szolgálatukról, a templomépítésről, a külföldi baráti kapcsolatokról. Aztán látszólag minden összefüggés nélkül megjegyezte:

    “Isten nagyon közel van az emberekhez, és nem mondhatsz egy szót sem, amit Ő ne venne komolyan. Saját magamat sem tudom annyira komolyan venni, mint amilyen komolyan vesz Ő engem. Még lánykoromban megfogadtam, hogy ha majd lesz családom, senki előtt nem fogom bezárni az ajtómat. Isten ezt a fogadalmat olyan komolyan vette: mindig rengeteg ember kopogtatott be hozzánk.”

    Azt hiszem, a gyülekezet elmúlt harminc éve is erről szólt, hogy nyitva voltak a kapuk, mindenki előtt. Isten segítsen bennünket abban, hogy továbbra is megmaradjon a befogadás lelke, Annak a lelke, aki mindnyájunkat befogadott.

Mihály Emőke

lap tetejére

 

 

A homoszexualitás teológiai és orvosi-biológiai háttere

Beszámoló egy tóközi ifjúsági istentiszteletről

    A homoszexualitás témája volt terítéken a november 18-i ifjúsági istentiszteleten. Érdeklődéssel mentem el, egyrészt azért, mert napjainkban annyira felkapott ez a téma, hogy a hívő keresztyéneket is állásfoglalásra készteti. Másrészt azért, mert személyesen is ismerek egy homoszexuális srácot, és a személyes találkozás arra kényszeríti az embert, hogy közelebbről megvizsgálja a problémát, mielőtt véleményt nyilvánítana.

    Az istentisztelet első felében jó volt a tárgyilagos orvos-biológus szemszögébol megközelíteni a kérdést. Hallottunk a homoszexualitás hormonális, immunológiai, neurológiai és genetikai hátteréről. Úgy, ahogy a gének világában megtörténhet egy mutáció, ami a megszokottól eltérő szervekhez vagy muködésekhez vezet, úgy a magzat fejlődésében is történhetnek olyan apró elváltozások, amelyek összekapcsolhatók a homoszexuális irányultsággal. Az orvostudománynak azonban még hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy megbízható magyarázatokkal szolgálhasson ezen a téren.

kep

    Az istentisztelet második felében azt vizsgáltuk meg, hogy a Biblia mit ír erről a témáról. Habár léteznek keresztyén homoszexuálisok, akik a saját javukra magyarázzák az őket kompromittáló bibliai verseket, az Ige mégis egyértelmuen elítéli a homoerotikus megnyilvánulásokat. Mi a teendőnk ebben a helyzetben nekünk, keresztyéneknek? Istenhez hasonlóan ítéljük el a bűnt, de az ember felé a szeretetet tartsuk legelső kötelességünknek – volt az esténk végkövetkeztetése.  

Visky Júlia

lap tetejére

 

 

Baba–mama-kör a Tóközben

Várjuk a babákat és a mamákat!

Harmadik éve járunk a mama-baba-körre. A nagyobbik fiammal kezdtük, aztán megszületett a kisebbik fiunk is, így most már hárman járunk. Amikor Veress Ilona felkért, hogy vezessük együtt a mama-baba-kört, igent mondtam, de kicsit aggódtam, hogy lesz-e rá elég energiám és idom két kisgyermek mellett. De belevágtam, és megtapasztaltam, hogy minden alkalommal nagyon feltöltődve jövök el, és lelkesedéssel mesélek a családnak is az ott történtekről. És azt tapasztalom, hogy aki ellátogat a körre, szívesen jön újra, ha csak teheti. Nagyon jó lehetőséget nyújt a kismamáknak hasonló helyzetben levőkkel beszélgetni, tapasztalatot cserélni, nem beszélve arról, hogy a gyermekek is együtt játszhatnak, szokják a közösséget. Közösen választjuk ki, hogy mirol beszélgessünk, néha meghívunk egy szakértőt, hogy bevezessen egy témát. Ezen a héten vendégségbe jönnek hozzánk, a mi otthonunkba a babák és mamák, adventre készülődünk.

baba mama kör kolozsvár

A Sebestyén család

    Végül pedig azt mondhatom, hogy nem mindig vagyunk sokan, de nagyon jó a hangulat, nagyon jók a beszélgetések a finom kávé, tea és süti mellett. Minden kismamát, kisgyermekes anyukát szeretettel várunk! Gyertek el!

Sebestyén Kinga

lap tetejére

 

 

Centenáriumi ünnepségsorozatot szervezett gyülekezetünk iskolája

Száz éves Montessori Mária pedagógiája

 

Gyülekezetünk iskolájának elnevezésében szerepel egy híres, 20. századi pedagógus neve: a Montessori Máriáé. Az ő alternatív tanítási/nevelési módszereit is alkalmazzák a kolozsvári, református szellemiségű iskolában. Sokan megkérdőjelezik ennek helyességét. Legtöbben azért, mert nem ismerik igazán Montessori Mária életét, pedagógiai munkásságát, hitvallását. A Tóvidéki Református iskola vezetői és tanárai sok úton-módon megpróbálták már népszerusíteni a Montessori-pedagógiát. Nemrég, november 29–30 között egy ünnepi rendezvénysorozat által.

montesszori iskola kolozsvár

    Éppen száz éve, 1907-ben nyitotta meg kapuit az első montessori tanintézmény, a Gyerekek Háza, Róma külvárosában. Száz éves tehát a Montessori pedagógia, mely mit sem vesztett aktualitásából.

    A szervezők a legszélesebb nyilvánosságot kívánták megszólítani az előadások, az eszközbemutató, a sajtókonferencia révén. A nyitást az is jelezte, hogy az ünnepi rendezvények helyszíne nem csupán a Montessori-iskola volt, hanem a Bánffy Palota és a Református Kollégium Díszterme is.

    A Tóközhír kiküldött tudósítója szerint különösen pénteken, az eszközök kiállításán alakult ki meghitt, ünnepi légkör, amikor a gyerekek, szülők és pedagógusok egészen közelről megismerkedhettek a vonzó Montessori eszközökkel. Ezek az eszközök sokkal többet képesek nyújtani, mint a hagyományos szemléltető taneszközök: a játszva tanulás élményével, a felfedezés és az ismeretszerzés örömével ajándékozzák meg a gyerekeket.

    A rendezvényen részt vett és előadást tartott: Dr. Marcel Capraru (a romániai Alternatív Pedagógiák Egyesületének képviseloja, Drobeta–Turnu Severinrol), Stefán Mariann és Bencsik Lászlóné (a Magyarországi Montessori Egyesület képviseletében) és Dr. Kerekes Adelhaida (a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség szaktanfelügyelője) is.

    Sógor Gyöngyi, a kolozsvári Tóvidéki Református Iskola tanulmányi igazgatója ünnepi szavaival zárjuk ezt a beszámolót: “A gyermekek, bárhol élnek a világon, sajátosan élnek közöttünk. (Talán) azért vannak közöttünk, hogy képesek legyünk újra látni az o rácsodálkozó szemükön keresztül azt a világot, amiben a korlátok megszűnnek, és ahol minden lehetséges még. Lehetséges az önzetlen és őszinte szeretet, a befogadás és elfogadás határtalansága, a félénk vonakodás az ismeretlentől, a külso erőszak elfogadhatatlansága és a tudásvágy mérhetetlensége. Vajon, mi mit látunk meg náluk? És vajon mit szeretünk meglátni náluk? Vajon, mit tanítunk nekik, és vajon tanításukban mennyire látjuk az o valódi lényüket?

    Hol van az o helyük közöttünk, és mi milyen helyet készítünk nekik közöttünk? Ez a két ünnepnap ilyen kérdésekre próbál válaszolni.”

    A gyülekezet óvodájának és iskolájának karácsonyi ünnepsége december 20-án d.u. 5 órakor lesz a templomban. Mindenkit szeretettel várnak!

lap tetejére

 

 

Istenért kell élnem, nem önmagamért!

Beszámoló a családi bibliaórákról

 

    Érdekes, nem mindennapi kijelentést olvasok: “minden Általa és Reá nézve teremtetett” (Kolossé 1,16b) Minden! Én, a családom, a gyülekezetem, a munkatársaim, az anyagi javaim, az időm, és még sorolhatnám tovább, mert ebben a kijelentésben benne van mindaz, ami életem összetevője. Istenért kell élnem, nem önmagamért! Miért? Mert csak így leszek boldog, kiteljesedett, sikeres, és csak így tudok céltudatosan élni. Céltudatos élet a címe annak a könyvnek, amit a családi bibliaórákon próbálunk együtt átbeszélni. Fedőlapján egy kérdés áll: “Miért élek a földön?” Vajon hányan tudnánk erre a kérdésre könnyedén válaszolni? Kicsit elgondolkozva rájöttem, hogy nekem sem könnyű megfogalmazni a személyes válaszomat. Ezért nagyon örültem annak, hogy egy-két alkalom után már kezdett körvonalazódni, világossá válni elottem, mi is lehet a felelet erre a nehéz kérdésre. “Mindannyiunkat Isten hozott létre, és önmaga számára hozott létre.” “Isten gondolataiban jóval korábban megfogantunk, mint édesanyánk méhében.” “Létünk nem a véletlennek köszönheto.” “Semmi sem fontosabb, mint megismerni Isten tervét az életünkkel kapcsolatban, és semmi sem kárpótolhat érte, ha ezt elmulasztjuk.” “Nem azért születtünk a földre, hogy majd emlékezzenek ránk, hanem azért, hogy felkészüljünk az örökkévalóságra.” Ezeket az idézeteket írtam ki a kedves olvasóknak, remélve, hogy felcsigázom az érdeklődésüket, és elcsalogatom őket a családi bibliaórákra. Mindenkit nagy szeretettel várunk otthonainkba péntek esténként 17.00 órától. Miért otthonainkba? Hát azért, mert otthonunk is az Övé. Hadd üljön Jézus mellettünk és köztünk otthon is a nagy vagy a kisszobában. Hadd legyen állandóan jelen, hétköznapi életünkben is! Ne csak a templomban vasárnaponként 10 órától 11.30-ig. Hadd lássák gyerekeim, barátaim és szomszédaim is, hogy Jézus része életemnek, Jézus ura házamnak!     Elszalasztott alkalmak vádolnak bennünket, mert nem tudtunk felbecsülni, mennyire drága ajándékok azok. A pénteki bibliaóra tulajdonképpen csak kiegészítője a csütörtökinek, melyre a gyülekezet kistermében szoktunk összegyűlni. Aki valamilyen okból nem jut el a csütörtökire, eljöhet a péntekire. Akinek kisgyermeke van, elhozhatja a pénteki alkalomra, mert a szomszéd szobában eljátszhat a házigazda gyerekeivel (ezáltal meg van oldva a felügyelet is), nem beszélve arról, hogy ily módon a bibliaóra családi életük részévé is válik. Végül ismét egy idézet, mely szintén arra biztat, hogy engedjük, hogy otthonunk is Isten hajlékává váljék: “A föld nem végső otthonunk, valami sokkal jobbra teremtettünk.”

Kovács Enikő

lap tetejére

 

 

Presbiteri találkozón a liturgiáról

 

   Meghívottak: Brassai Zsombor és Domahidi Béla lelkipásztorok Gyülekezetünkben havonta egyszer presbiteri találkozóra kerül sor. A közös tanulás fontos alkalmai ezek. Én is részt vettem a legutóbbi ilyen találkozón, 2007. november 11-én, délután. Meghívott eloadó vendégeink voltak: Brassai Zsombor székelykövesdi és Domahidi Béla mezőbergenyei lelkipásztorok. Az alkalom témája: Liturgiánk – segítség vagy akadály az istentiszteleti szolgálatban. Mondanom sem kell, hogy nagy érdeklődéssel figyeltük az előadást. Olyan kérdések merültek fel, amelyekkel mostanig nem igazán foglalkoztam, pedig rendszerint minden vasárnap részt veszek az istentiszteleten. Alkalmas-e a liturgia a misszióra, szent-e a liturgia, mi is az istentisztelet lényege? – ezek voltak az előadás legfontosabb kérdései. A liturgia az istentiszteleti rendtartás, ami sokszor csak rutinszeruen történik, viszont ha elmaradna, biztos, hiányozna. Elmélkedjünk csak egy kicsit a bűnvalló imádság tartalmán! Rájövünk, hogy mennyire szép, és csakis a mi (vagy az én) mulasztásunk, ha nem figyelünk rá, és csak megszokásból mondjuk. A liturgiának, még ha formailag változik is az idok során, a mindenkori célja ugyanaz marad: az evangélium átadása. Nem is a litugia formáján kell hogy legyen a hangsúly, Isten jelenléte az istentiszteleten nem a liturgia hogyanján múlik. Isten Lelke az, ami megelevenít, ami értelmet ad istentiszteletünknek. Istennek nemcsak a templomban tartott istentisztelet kedves, neki minden hely és minden alkalom megfelel. Mindenkor és bárhol alkalmas Istenrol prédikálni, mindig az emberekhez kell alkalmazkodni. A vasárnapi istentisztelet ünnep, az Istennel való szoros együttélés ünnepe. Ám Istent nem szabad, nem is lehet “bezárni”a templomba a következő vasárnapig. Nemcsak vasárnap hódolhatunk Istennek. Bárcsak ilyen ünnepi alkalom lenne minden vasárnapi (és hétköznapi) istentisztelet a tóközi gyülekezetben!

Szekeres Mária

lap tetejére